Mata már várja a sűrű programot az év végéig
A két hetes válogatott szünet hamarosan véget ér, amely után szombaton egy sűrű program veszi kezdetét a Vörös Ördögök számára.
Elképesztő módon az elhalasztott szezonkezdés okán Ole Gunnar Solskjaer legénységének 2020 végéig 12 mérkőzést kell majd még lejátszania a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában és a Ligakupában.
Ennek értelmében a Vörös Ördögök a West Bromwich Albion szombati, manchesteri látogatásától kezdve négy naponta a pályán lesznek az év utolsó napjáig, amely alaposan próbára fogja majd tenni őket.
A hektikus program természetesen kihívások elé állítja a menedzsereket és edzői stábjukat is a játékosok erőnléti állapota, illetve a potenciális kiégés okán is, azonban ettől függetlenül már mindenki nagyon várja a következő időszakot.
Juan Mata egyike volt azon játékosoknak, akik a válogatott szünet alatt is az Aon Training Complex-ben készültek, amely a mai napon ér véget.
A spanyol középpályás kihasználta a lehetőséget, hogy kicsit feltöltődjön a szezon kulcsfontosságú időszaka előtt és már alig várja, hogy a hétvégén a birminghamiek elleni találkozóval kezdetét vegye.

"Csendesek voltak az elmúlt napok, ahogy mindig, mivel számtalan játékos utazott el hazája válogatottjához, de jól sikerült a hét a következő mérkőzésre való felkészülés jegyében. Mindannyian jó hangulatúak vagyunk azt követően, hogy a szünet előtti utolsó meccsünket sikerült megnyerni" - kezdte Juan.
"Néhány napos pihenőt kaptunk, de aztán a következő meccsre való - mentális és fizikális - készülés került a fókuszunkba, illetve az ellenfelünk és taktikájának elemzése."
"Szerintem minden egyes alkalommal, amikor válogatott szünet van és nem vagyunk érdekeltek, azon kell lennünk, hogy feltöltsük a lemerülőben lévő elemeinket. Mint mindenki tudja, a mérkőzések egyre-másra követik egymást és készen kell állnunk arra, hogy 3 naponta fellépésünk lesz. Úgyhogy ez most jó lehetőséget biztosított a kikapcsolódáshoz."
"Már nagyon várjuk az előttünk álló sűrű időszakot. Természetesen számomra nagyon izgalmas, hogy amikor csak lehet, játszhassak. Már nagyon várom. Tudjuk, hogy mostantól karácsonyig és a karácsonyi időszak során nagyon fontos időszakunk lesz, amely során jó eredményeket kell szállítanunk."
A United hátralévő mérkőzései 2020-ban
Nov 21.: West Bromwich Albion (h)
Nov 24: Istanbul Basaksehir (h)
Nov 29: Southampton (i)
Dec 2: Paris Saint-Germain (h)
Dec 5: West Ham United (i)*
Dec 8: RB Leipzig (i)
Dec 12: Manchester City (h)*
Dec 15: Sheffield United (i)*
Dec 19: Leeds United (h)*
Dec 23: Everton (i)
Dec 26: Leicester City (i)*
Dec 28: Wolverhampton Wanderers (h)*
*A mérkőzések időpontja a televíziós közvetítések miatt még változhat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ