Fred: Mindenkire szükségünk lesz
Fred szerint minden Manchester United játékos fontos szerepet fog betölteni a csapat hektikus, 2020 év végéig tartó menetrendje során.
A Vörös Ördögök a hétvégén újra a bajnokságban lesznek érdekeltek, amikor szombaton este az Old Traffordon fogadják majd a West Bromot, amelyet a következő hat hétben 11 mérkőzés követ még majd három különböző sorozatban.
Nagy kihívást jelentő időszaknak ígérkezik ez a manchesteriek számára, de Fred magabiztos azt illetően, hogy a keret megbirkózik majd a feladatokkal.
"Rengeteg mérkőzés vár ránk, de ami jó dolog számunkra, hogy nagyon jó közösséget alkotunk és szükségünk lesz mindenkire" - kezdte Fred.
"Ez a legjobb dolog abban, hogy ilyen bő kerettel rendelkezünk: ki tudjuk segíteni a másikat, ha sérülésről, húzódásról vagy egyéb problémáról van szó."
"Az a célunk, hogy az egymás után következő mérkőzéseken győzelmi sorozatot építsünk fel. Tudjuk, hogy mik az erősségeink és azt is, hogy melyek azok a területek, amelyeken fejlődnünk kell. Mint mondtam, nagyon jó csapatunk van és szeretnénk, ha ezt az intenzív időszakot sok győzelemmel tudnánk lehozni."
A Unitednél szombaton este a West Brom ellen építhetnek a válogatott szünet előtti Everton felett aratott idegenbeli győzelemre, ahol megszerezhetik szezonbeli első hazai bajnoki sikerüket is.

Fred elismerte, hogy nem lehet semmiféle kifogásuk vagy megmagyarázható oka annak, hogy ebben a szezonban miért esik nehezükre győzni az Old Traffordon, de kijelentette, hogy a játékosok eltökéltek azt illetően, hogy rendbe hozzák ezt a mutatót.
"Nehéz pontosan rámutatni, hogy a hazai pályán nyújtott teljesítményünk miért nem volt eddig elég jó. Az a célunk, hogy javuljunk otthon, mert az Old Traffordnak erődítménnyé kell válnia; olyan helynek kell lennie, ahova az ellenfelek félnek vendégségbe jönni" - tette hozzá.
"Minden azon múlik, hogy elég keményen dolgozunk-e azért, hogy ezt az állapotot visszaállítsuk és tudunk-e néhány győzelemből önbizalmat meríteni. A következő kihívást hazai pályán majd a West Brom jelenti szombaton, akik ellen mindent meg kell majd tennünk azért, hogy győzni tudjunk."
"Türelmesnek kell majd lennünk abban a tekintetben, hogy a labdát folyamatosan mozgásban tartsuk, nyugodtnak kell maradnunk és ki kell várnunk a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy a kulcspasszokat véghez tudjuk vinni. Ha túlzottan erőltetjük és akarjuk és mindent túl gyorsan akarunk elérni, akkor az valószínűleg nem fog eredményre vezetni, különösen az olyan csapatok ellen, akik a biztos védekezésre és arra építenek, hogy valahogyan kontrából gólt tudnak majd szerezni. Semmi értelme siettetni a dolgokat; tudjuk, miként járassuk a labdát; türelmesnek kell lennünk és a lehető legpontosabban kell megválasztanunk a számunkra megfelelő pillanatot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ