Solskjaer reakciója a Southampton legyőzésére

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer elmondása szerint roppantul büszke csapatára, miután hátrányból felállva 3-2-re legyőzték a Southamptont.


Új klub rekord

"Ez egy köztudottan nehéz bajnokság, de szerintem erre a rekordunkra hatással volt az is, hogy nem lehetett jelen közönség az idegenbeli mérkőzéseinken. Viszont ezzel most egy pillanatig sem foglalkozunk, csak a megszerzett három pontunkkal. Láthatta mindenki, hogy a fiúk mennyire fókuszáltak és koncentráltak voltak a mérkőzés első mozzanataitól az utolsóig. Jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki és bár nem tudtuk mindegyiket értékesíteni közülük, de azt kaptuk, amit megérdemeltünk."

 

Bruno góljának időzítése

"Minden azon múlt, hogy mikor tudjuk megszerezni a következő gólunkat és közben ki tudjuk-e bírni, hogy nem kapunk többet. Tudtuk, hogy még több gól van a mérkőzésben, csak az volt a fontos, hogy a második játékrész első 20-25 percében megszerezzük az elsőt. Tudjuk, hogy egyre jobb és jobb erőnléti állapotba kerülünk; felül tudunk kerekedni az ellenfeleinken és vannak olyan cseréink, akik hatással tudnak lenni a történtekre. Edinsonnak is volt egy kisebb része ebben."

 

Cavani mindenkit elbűvölt

"Ő posztján az egyik legjobb, minősége és tapasztalata, illetve mozgásai okán. Ő az egyik legjobb, ami a mozgásokat illeti. Képes már a vállával is lépéselőnybe kerülni, eléd lépni és megelőzni. Mindig a kapuval szemben akar állni, ami nekem nagyon tetszik. Imádom azokat a középcsatárokat, akik képesek is odakerülni. Ez néha nagy harcok árán tud csak sikerülni, de ha ott vagy és labdát kapsz, akkor kockáztatnod kell. A labda megérkezett, ő pedig gólt lőtt. Ráadásul kettőt!"

 

 

Első félidei teljesítmény

"Azt gondoltam, hogy remekeltünk; remekül támadtunk le az első félidőben. Mason [Greenwood] első helyzeténél látszott, hogy ez mennyire jól működik. Mi léptünk fel támadólag; csak ő egyszerűen nem élt a lehetőségeivel. Néha ez előfordul. [Alex] McCarthy fantasztikus védéseket mutatott be, különösen, amikor előbb Mason lövését hárította, majd a kipattanó után Bruno [Fernandes] helyzetét is - micsoda védés! Világklasszis mozdulat volt. Aztán megint megtettük, amit lehetett. Azt gondolom, hogy helyenként fantasztikus futballal rukkoltunk elő, helyzeteket dolgoztunk ki - legalább öt tiszta lehetőségünk adódott, nekik azonban ott volt [James] Ward-Prowse, akit egyszerűen nem lehetett megállítani. Abban kellett reménykednünk, hogy nem sok lehetősége lesz pontrúgást elvégezni, mert hihetetlen érzéke van hozzá. A szabadrúgása olyan volt, amellyel nem sok mindent lehetett kezdeni, senki sem hibáztatható érte. Ezek azok a hibák, amelyek nem számítanak, ha közben nyerni tudunk. Végül már 2-2-nél is nagyon büszke voltam a csapatomra, mert nagyon jól teljesítettünk."

 

Friss információk De Gea-ról

"A térde felett ütötte meg magát, szóval remélhetőleg szerdára már rendben lesz, de még nem tudjuk. Kisebb vizsgálaton kell majd átesnie holnap [hétfőn], de Dean beállt helyére és nagyon biztos teljesítményt nyújtott."

 

Egy régi United-szokás felélesztése

"A végén micsoda pillanat lehetett volna, ha még egy gólt tudunk szerezni. De ez most a realitás. Remélhetőleg jól szórakoztak a szurkolóink, akik a tv előtt nézve szorítottak értünk, mert ez most egy nagyon jó teljesítmény volt tőlünk. Ez, hogy nem adjuk fel és az utolsó pillanatig küzdünk, egy jó Man United tradíció is egyben. Ez egy fantasztikus fordítás volt, a győzelem a végén pedig briliáns érzést okozott. Nagyszerű dolog úgy három pontot szerezni, ahogyan nekünk sikerült... az utolsó percben. Ez ennek a klubnak a tradíciója. És ez egy olyan dolog, amelyben ez a csapat egyre jobb és jobb lesz. Ez a csapat egyre jobban fejlődik, egyre jobbá válik és ez az, amit látni akarok."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!