Manchester United 1-3 Paris Saint-Germain
Hazai pályán kapott ki a csapat, amivel nem könnyítette meg a jövő keddi dolgát, még ha csupán egy pontra van is szüksége a Lipcse elleni találkozón.
Hideg idő várta a csapatokat Manchesterben, ahol a Vörös Ördögök úgy léptek pályára, hogy amennyiben pontot szereznek, biztosan továbbjutnak a csoportból. Talán ennek is betudható volt Ole Gunnar Solskjaer kezdője, melyben szerepet kapott Rashford, Martial, Fernandes és Cavani is.
Nem indult jól a találkozó, a vendégek szereztek vezetést. Mbappe lövését blokkolták, azonban a lecsorgó labdát Neymar szedte össze, kiszorított helyzetben volt, azonban onnan is kapuba vágta a labdát. 1-0 a PSG-nek.
A 10. percben Florenzi szerezte meg a labdát a United tizenhatosa előterében, lövésre szánta el magát, De Geának nagyot kellett védenie.
Az első 15 perc végéhez közeledve ismét Florenzi volt az egyik főszereplő, jobbról érkező beadásáról csak centikkel maradt le Neymar.
A látottak nagyon nem tetszhettek Solskjaernak, aki felugrott helyéről és lement a pálya szélére. Nem sokkal később végre láthattunk valamit a hazaiaktól is, Rashford lőtt kapura, amit Navas fogott, majd Fernandes próbálkozását blokkolta a párizsi védelem.
A 17. percben Neymar lövését kellett hárítania De Geának. Fernandes blokkolt lövése után nem lett volna jó, ha egy kontrából betalált volna a PSG.
Négy perccel később nagy dulakodás alakult ki a pályán, később kiderült, hogy Fred és Paredes között akadt nézeteltérés, miután Fred fejelő mozdulatot tett. Legalábbis eltolta fejjel ellenfelét magától, ami után a PSG játékosa orbitális fetrengésbe kezdett. Fred végül maradt a pályán, de sárga lapot kapott.
A 32. percben Martial lövésénél kellett nagyot nyújtóznia Navas-nak, Wan-Bissaka összeszedte a játékszert, majd visszagurított Rashfordhoz, a csatár azonnal lőtt, Danilo beleért még, ez tévesztette meg a kapust, aki már nem tudott reagálni, a labda pedig a hálóban kötött ki, 1-1!
Majdnem jött azonnal a válasz, Mbappe próbált a hosszú felsőbe tekerni, Lindelöf még beleért, így szöglet lett a helyzetből.
A félidő hátralévő része kiegyenlített játékot hozott, 1-1 helyzet alakult ki a kapuk előtt, de újabb gól nem esett.
A második 45 perc első helyzete a United előtt adódott, nem is akármilyen. Rashford a jobb szélen Cavanit játszotta meg, aki sarokkal visszatette az angol elé. Marcus kapura tört, de lövés helyett 100 százalékos helyzetbe hozta Martialt, aki azonban képes volt ezt is kihagyni, csúnyán kapu fölé bombázott.
Zseniális kontrát vitt végig a csapat az 56. percben, Martial remekül indította Cavanit, akit beértek volna a védő, így inkább átemelte a kapust ahelyett, hogy közelebb ment volna hozzá, de emelése a lécről visszapattant. Martial ismételhetett volna, de blokkolták lövését. Óriási lehetőség volt.
A 64. percben egy szöglet után Florenzi ívelt középre, Marquinhos szabadon fejelhetett, de a labda kapu fölé szállt, érintve a léc tetejét.
A 67. percben a félpályán vesztett labdát a hazai alakulat, Neymar kapott labdát, a csereként beálló Bakker balján teljesen üresen - mert Telles fent maradt, nem is futott vissza, így a védelem eltolódott - futott fel, közelről lőhetett, De Gea óriásit mentett szögletre. A sarokrúgás után Herrera pocsék lövése csapattársát találta meg, aki középre gurított Marquinhos-hoz, a védő pedig közelről kapuba lőtt, 2-1 a PSG-nek.
Sajnos a baj két perccel később tetőzött, amikor egy becsúszás után Herrera esett el, a játékvezető pedig úgy ítélte, hogy Fred szabálytalan volt, így megadta neki második sárgáját.
Ilyenkor értékelődik fel igazán a sok pontatlan Fernandes passz, a sok felesleges Rashford csel és Martial óriási, kihagyott helyzete.
Tíz perccel a meccs vége előtt Maguire fejese után Pogba lőtt szép mozdulattal, de a labda 30-40 centivel a léc fölött hagyta el a játékteret.
A 89. percben szöglethez jutott a United, azonban a vendégek tisztázni tudtak és Mbappe roboghatott a manchesteri kapura, szerencsére elönzőzte, lövése mellé ment.
Telles vesztett labdát, Neymar indult el, játékba hozta Mbappét, aki okosan tálalt Rafinha elé, a csereként pályára lépő játékos középre gurított, ahol Neymar üresen volt, nem volt nehéz dolga, a kapuba passzolt.
Egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a csapat, még emberhátrányban sem, sőt, sok esetben inkább a párizsiak örülhettek, hogy nem kerültek hátrányba. Azonban a kiállítás megpecsételte a Vörös Ördögök sorsát.
Ez a vereség azt jelenti, a United nem kaphat ki jövő kedden Lipcsében, különben az Európa-ligában folytatja menetelését.
Bajnokok Ligája, csoportkör
Manchester United 1-3 Paris Saint-Germain
Old Trafford
Vezette: Daniele Orsato (ITA)
United: De Gea - Wan-Bissaka(Ighalo 90.), Lindelöf, Maguire, Telles - Fred, McTominay - Rashford(Pogba 74.), Fernandes, Martial(Greenwood 79.) - Cavani(van de Beek 79.)
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Mata, Lingard, James, Fosu-Mensah, Matic, Williams
PSG: Navas - Florenzi(Kehrer 78.), Marquinhos, Diallo(Gueye 90.), Kimpembe - Verratti(Rafinha 78.), Danilo, Paredes(Herrera 65.) - Neymar, Kean(Bakker 65.), Mbappe
Nem használt cserék: Rico, Letellier, Kurzawa, Dagba, Pembele, Fadiga, Di Maria
Gólszerző: Rashford 32' illetve Neymar 6', 91', Marquinhos 67'
Sárga lap: Fred illetve Paredes, Verratti
Kiállítva: Fred
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!