Taktikai mágnestábla: West Ham 1-3 Manchester United

Kedves Olvasó! Ki lepődött meg a West Ham elleni mérkőzés forgatókönyvén? Gondolom nem sokan. Nézzük meg közösen mi történhetett, minek köszönhető ez a hullámvasút a mérkőzéseinkben?! Fogadjátok sok szeretettel az elemzésem így Mikulás napjára! Felfoghatja a Manchester United szurkoló ajándéknak is tőlem! :)


Kezdőcsapatokra rápillantva már láthatunk is sok fontos változást a vendég oldalon elsődlegesen. West Ham ellen idegenben fellépni mostanában nem sült el túl jól a Manchester Unitednek. Az 1-3-s győzelem előtti legutolsó 2 alkalommal 2 góllal is kikapott itt a Manchester United (3-1, 2-0). Ráadásul az idei évben a West Ham eléggé masszív csapat jeleit mutatja, akik megizzasztották többek között a City-t és a Poolt is rendesen. Hazai pályán pedig a forduló előtt 5 mérkőzést játszottak, ahol 3 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség volt a mérlegük. Ha nagyon károgó szeretnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy ezt a hazai mérleget még a Manchester United is megirigyelné idén. De nem szeretnék az lenni.

 

A sok nehézséget vizionáló előjel ellenére egy elég bátor kezdőcsapatot küldött fel Ole a pályára. Megmondom nektek őszintén, hogy nekem tetszett. Ugyanis azt láttam a kezdőcsapatban, hogy pihentetjük Brunot a hétközi BL mérkőzésre, és elég erős a keretünk, hogy egy minőségi Van de Beek essen be a kezdőbe. Ráadásul a kreativitásért ott felelt még Pogba is. Ekkor még egy perce sem tartott a mérkőzés. Az más kérdés, hogy Van de Beek és Cavani mennyire tudott élni ezzel a lehetőséggel. De ne szaladjunk ennyire előre! Jöjjön hát a mérkőzés elemzés.

 

Felállások: 3-4-3 vs 4-2-3-1

 

 

Ha a felállásokat akár most tovább olvasás nélkül megnézzük, vagy már láttuk a mérkőzés előtt, akkor vajon mi juthatott az eszünkbe? A West Hamről köztudott, hogy szereti a kontra focit. Elképesztően masszív falat húznak a saját tizenhatosuk elé. Ráadásul veszélyesek a pontrúgásaik is. Így én nem vártam mást a hazaiaktól, mint, hogy kettős falat húznak a tizenhatos előtt, és inkább 5-4-1-re fognak visszaállni. A Unitednek pedig kreativitással kell ezt feltörnie.

 

A mérkőzés egyik kérdése nálam, az általam is már többször a kezdőbe követelt Van de Beek játéka volt, hiszen Bruno Fernandes helyén kapott lehetőséget. Itt volt a lehetőség letenni a névjegyét Manchesterben. Cavani kezdett ismét csatár poszton, Greenwood jobb, Martial bal szélen kapott lehetőséget. Támadásban védekezésben tartotta a vendég csapat a 4-2-3-1-s formációt. Védekezésben ez olykor 4-4-2-re módosult.

 

 

A mérkőzés nagyon kiszámítható módon kezdődött. Igazából az első 30 percre ez a ritmus volt jellemző. A West Ham beásta magát a saját térfelére, teljesen lemondott a labdabirtoklásról. A Manchester United pedig próbálta feltörni a dupla reteszt.

 

 

A képen láthatjuk az egyik alapvető problémát ami jellemezte az első félidőt. Greenwood épp bent helyezkedik el, középen Cavani nyakán, Van de Beek is azonos területen épp egy elmozgást szeretne végrehajtani. Pogba passzsávjában egy West Ham védekező középpályás így szinte 3 United játékost vesz ki. AWB a szélen passzív, pedig az az oldal ránézésre nyitott. De valahogy a kontráktól való félelem a United szélső bekkjeit hátrébb kényszerítette. Miért is? Mert amint a West Ham labdát szerzett, már lőtték is be a szélső bekk mögötti területbe a labdát. Mutatom!

 

 

A felső képen éppen Pogbának kell besegítenie AWB mögé. Ez a fegyelmezettség, amiben Pogba rengeteget fejlődött, még ha a szurkolók többsége és ő is tudja, hogy CAM poszton lenne talán a legjobb a játéka.

 

Vagy elég egy másik helyzetre gondolni, amikor Cavani adta el a labdát a térfél közepén, Tellest 1v1-ben megverték a szélen és érkezett a centerezés AWB mögé. Más kérdés, talán érdemes meg sem nyitnom, hogy AWB rendkívül rosszul helyezkedett. Az is érdekes volt a jelenetsorból, hogy darabszámra nagyon is megvoltak a United védők, mégis csak a West Ham játékosán múlt, hogy nem szerezték meg a vezetést.

 

 

A játékosok átlagos pozíciójából is azt a tényt láthatjuk, hogy AWB talán még a szokásosnál is hátrébb játszott. Azonban ha az ellenfél térfelét megnézzük, akkor jöhet is a magyarázat. Az ő oldalát támadta jobban a hazai csapat. Főleg a kontrákban merültek ki ezek a támadások. A West Ham a támadásai majdnem felét a bal oldalon vezette. A foci az ellentétek játéka, vagyis szokás így nevezni, így talán nem annyira meglepő, ha a United pedig Telles oldalán vezette a támadásait. Bár ez alapvetően is valószínűleg így lett volna.

 

 

Érdekességképp jegyezném meg, hogy a 30. percig annyira nem történt semmi, hogy szinte az xG mutató el sem mozdult a 0-ról. Tudom, hogy sokan inkább szubjektív módon a szemüknek hisznek, de ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban úgy érzem, hogy erősen kell használnom az xG mutatót. Mert úgy gondolom, hogy az 1-3-s eredmény becsapós lehet. Valamint talán nem csak a vesztes mérkőzéseknél kellene a szerencse faktorról beszélgetnünk.

 

 

Nyilvánvalóan kitalálta már az Olvasó, hogy a szerencse faktorról a PSG mérkőzéssel kapcsolatban beszélnék. Mert 1-1-nél a United igenis ordító helyzeteket hagyott ki. Könnyen a maga irányába billenthette volna a mérkőzést.

 

A vezetést végül a West Ham egy szöglet utáni szituációból szerezte meg az első félidőben. Nem sok jót érezhettünk a félidőre kanyarodva. Talán mindenki azt találgatta, hogy mikor érkezik a pályára Bruno Fernandes. A második félidő első képkockái meg is válaszolták számunkra a nagy kérdést. Érkezett a pályára Bruno Fernandes és Rashford egyaránt. Van de Beek és Cavani pedig bent maradt az öltözőben. Sajnos a két lecserélt játékos nem igazán tudott hozzátenni a United támadójátékához. El voltak tűnve a West Ham játékosok sűrűjében.

 

Így hát a csapat többi részének feladata lett megmenteni a csapatot, valamint a West Ham elleni feladványt megfejteni. Olvassuk el a kép melletti szöveget és álljunk meg egy pillanatra! (Bruno Fernandes 8 lehetőséget alakított ki, miután beállt a West Ham ellen a félidőben.)

 

 

Azt hiszem el kell fogadnunk most már a tényt, hogy Fernandes személyében ismét gyémántra leltünk Portugáliában. Ezúttal nem szélső, nem csatár, hanem irányító személyében. Én azt mondom, élvezzük a játékát mert előbb vagy utóbb, de elakarják majd vinni tőlünk. Ilyen szintű játékosból kellene még 3-4.

 

Mi változott a második félidőre a személyi cseréinken kívül? Nyilvánvalóan a Van de Beek – Fernandes csere volt a leglátványosabb különbség. Én megvédeném Van de Beeket, nincs most azon a szinten, mint Fernandes. Az alapvető különbség a két játékos között pedig mutatom mi volt. Van de Beek főként a West Ham védelmi és középpályás vonala között mozgott, addig Bruno Fernandes vissza is lépett a védekező középpályás vonal elé. Ráadásul úgy tudott innen kulcs passzokat osztogatni, hogy két védekező vonalat passzolt át.

 

 

A különbséget láthatjuk a két játékos heatmapjén is. Míg Van de Beek szinte csak a pálya szélén volt megjátszható, addig Fernandes, köszönhetően a visszamozgásoknak is, a pálya közepéről tudott irányítani.

 

 

A felállás mindenesetre nem változott a második félidőre.

 

 

A mérkőzés 51. percében könnyen eldőlhetett volna a mérkőzés. Egy West Ham labdaszerzés után érkezett a felívelés, amelyet Haller megtartott. A United védekezése elcsúszott teljesen, mert AWB is úton volt, Telles pedig bent helyezkedett. Vagyis inkább írom úgy, hogy behúzta a West Ham szélső Fornals középre, ezzel területet nyitva a felfutó védőnek. Ismerős a helyzet? A PSG is valami hasonlóval etette a védelmünket. A centerezést pedig alul láthatjuk, hogy Bowen honnan volt képes kihagyni.

 

 

Nagyon sok párhuzamot tudnék hozni a PSG és a West Ham mérkőzés között. Egyrészt milyen az élet. Szerdán Martial 1-1-nél, nagyjából a mérkőzés ezen szakaszában hagyott ki két ordító helyzetet, ami megváltoztatta volna a mérkőzés képét. Pár nappal később a West Ham megcsinálja ugyanezt. Mondanom sem kell, hogy mind a két mérkőzés 1-3-s végeredménnyel ér véget. Egyszer fent, egyszer lent. Vajon jó-e az, hogy ennyire a szerencsére bízza magát a csapat? Egy tuti, most a Unitednek jött ki a három cseresznye a végén.

 

Az egyik kommentelő írta is, hogy keveset szenteltem a PSG elemzésben a United kontráinak. Ez nagyon megmaradt bennem, valószínűleg igaza is van. Talán a csalódottság miatt nem írtam róla bővebben. Mindenesetre a West Ham is megmutatta, hogy ők is jók kontrából.

 

Tényleg nem szeretnék egy 1-3-s győztes mérkőzés után túl negatív lenni, de számomra csalóka volt ez a végeredmény. Azonban innentől, ahogy a mérkőzés átfordult pozitív irányba, úgy fog a hangvételem is.

 

Ugyanis ha megnézzük az xG mutatót az 51. percig, akkor láthatjuk, hogy a West Ham 2,41-en állt, a Manchester United 0,08-on. Tudom, hogy ez megint egy másik aspektus, én csak azt szeretném, hogy lássuk az árnyoldalt is. Ismét leírom, hogy örülök a vendég győzelemnek, kétség se férjen hozzá. Ráadásul pozitívum, hogy a West Ham az 51. perc után már szinte nem is tudott veszélyt kialakítani.

 

 

A fordítás története

 

A feltámadás három lépésben történt meg. Ti mit gondoltok? Az egyéni minőségbeli különbség döntött? Vagy egyszerűen miért változhatott meg ennyire a mérkőzés képe?

 

Ugyanis az utolsó félórára fordulva még mindig így nézett ki a mérkőzés a pályán.

 

 

Fernandes ismét mélyen visszalép Pogba mellé, hogy onnan irányítson, Greenwood pedig befelé mozgásával próbál területet üríteni AWB-nek. Végül a 62. percben Martialt némiképp kényszerűségből le kellett cserélni. Véleményem szerint ez volt az a pont, ami a mérkőzést kimozdította a negatív medréből. Ugyanis így Greenwood bemehetett csatárposztra, míg Mata érkezett Martial helyére. A PSG ellen írtam, hogy Greenwoodra az utóbbi időben inkább jobb szélen számítunk és a pánik jelének éreztem, hogy őt hagyták elől csatárnak. Most azonban rám cáfolt és újabb kérdéseket vet fel bennem. De erre majd később.

 

 

Az egyenlítéshez Henderson előrevágott labdája kellett, amelyet a mélységből induló Fernandes szedett össze. Keresztbe vezette a labdát a védelem előtt, majd Pogba elé tálalt. Pogba pedig zseniálisan tekert a kapuba. Taktika vagy zsenialitás? Mindenki döntse el maga!

 

 

A West Ham a bekapott gól után kissé megzavarodott. A saját taktikájukat nem adták fel, továbbra is beásták magukat a kapu elé és próbáltak kontrákra játszani. 3 perccel az egyenlítő gól után pedig meg is fordította a vendég csapat az eredményt. Érdekesség, hogy Martial cseréje a 62. percben történt, a 69. percben már 1-2 volt az eredményjelzőn. Ehhez pedig kellett Greenwood zseniális gólja.

 

Történt ugyanis, és ez csak a lassításból látszott jól, hogy Fernandes ismét egy zseniális mozdulattal, történetesen sarokkal dobta ki a labdát egy bedobás után Tellesnek. Telles középre centerezett Greenwoodnak, aki klasszis átvétel után a kapuba bombázott. Itt kanyarodnék vissza Greenwoodra. Szerintetek csatár poszton többet is kitudna magából hozni mint a jobb szélen? Vajon a jelenlegi keretben van 4 csatárunk (Cavani, Rashford, Martial, Greenwood) és 1 szélsőnk (James)? Valamint szerintetek a CAM posztra van 3 játékosunk vagy ha nagyon akarom akkor 4 (Bruno, Pogba, Van de Beek, Mata)? Szóval a keret igazából mély, csak sok a hiányposzt, amiket mi most feltöltünk? Ti hogy látjátok?

 

 

Nem tudom, hogy jó-e a párhuzam, de megmutatom nektek a West Ham – City utolsó gólját, amivel kialakult az 1-1-s végeredmény. Igen, bizony a városi riválisunk itt hagyott 2 pontot. Bízom benne, hogy a United a második gólját a tudatosság miatt szerezte. Ugyanis a City kísértetiesen hasonló gólt rúgott pár hete. Ugyanígy Ogbonna maradt le akkor a becenterezett labdáról. Azon a meccsen Foden volt a gólszerző, ezúttal Greenwood.

 

 

Gyönyörű másolás. Vagyis én bízom benne, hogy ez a stáb érdeme is a játékosokon kívül.

 

 

Az I-re a pontot Juan Mata elképesztően nagy labdája után Rashford tette fel. 1-3!

 

Matat nem kell bemutatni, azt gondolom, hogy egyértelműen remek játékos. Egy baj van már csak vele, hogy már nem a jövő embere. Valamint a lyukas bal szélt tömködjük be vele, úgy, hogy ő irányító és nem gyors. Sokat is húzódik be középre, de ki bánja, ha ilyen labdákat tud adni néha? Hullámzó már ugyan a teljesítménye, de a harmadik gól előtti indítás az a szebb napokat idézte. Rashford pedig 1v1-ben nem hibázott a kapussal szemben.

 

 

Összességében örömteli, hogy ismét hátrányból fordított a csapat. A kérdés az, hogy ezt még mennyiszer lehet megismételni? Tényleg nem akartam a cikkben túl negatív lenni, de azért voltak a mérkőzésen nagyon figyelmeztető jelek a jövőre nézve. Azt gondolom, hogy a játékosminőség döntötte el végérvényesen a második félidőt.

 

 

Valahogy így érzem magam mostanában a mérkőzések alatt. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

 

 

Mi várható a folytatásban? Kedden egy élet halál mérkőzés az RB Leipzig ellen. Ha azt nézzük, hogy X-eltek a Bayern ellen idegenben a hétvégén, akkor mindenre számíthatunk csak könnyű mérkőzésre nem.

 

Csak egy kis visszatekintő az első mérkőzésre, amelyet 5-0 arányban nyert meg a Manchester United!

 

Vajon látjuk újra a diamondot a középpályán, ami nagyon bevált az első mérkőzésen?

 

 

Forrás:

https://football.instatscout.com/

https://www.whoscored.com/Matches/1485274/MatchReport/England-Premier-League-2020-2021-West-Ham-Manchester-United

https://understat.com/match/14544

https://www.instagram.com/p/CIbaqkpA4oC/


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!