De Gea: Hinnünk kell a bajnoki címben
A kapus szerint a City ellen mutatott védekezés lehet a siker kulcsa.
Nagy szükség volt David de Gea bravúrjára Riyad Mahrez lövésénél ahhoz, hogy a United lehozza 3. kapott gól nélküli találkozóját az idei Premier League-ben.
A spanyol hiszi, ha képesek stabil teljesítményt nyújtani hátul, akkor ott lehetnek a végelszámolásnál.
"Úgy gondolom, a védekezést illetően tökéletes összecsapáson vagyunk túl" – mondta David a meccs után.
"Nem sok helyzetet dolgoztak ki, talán 2 vagy 3 nagyobb lehetőségük volt, de szerintem egy ilyen csapat ellen remek játékot hoztunk."

"Örülnünk kell, hogy szépen zárt a védelmünk, ugyanakkor ennyi nem elég. Mindig a győzelemre törekszünk, főleg a városi riválissal szemben, ma pedig hazai pályán játszottunk, így elszalasztottunk egy esélyt, hogy megverjük őket."
"De olyan játékosok ellen, mint Kevin De Bruyne vagy Raheem Sterling, egy másodpercre sem lankadhat a figyelem."
"Számomra a legfontosabb csapatrész a védelem, és ma ismét bizonyítottuk, hogy megvan bennünk a potenciál."
"A hátsó négyes és az egész brigád is nagyszerű teljesítményre képes" – tette hozzá De Gea. "Magasan védekeztünk, hibákra kényszerítettük őket. Szoros csatát vívtunk, de összességében jó meccsünk volt, erősnek mutatkoztunk, a döntetlen pedig megérdemelt eredmény."
"A Premier League idén igazán kiélezett, több együttes is küzdeni fog a bajnoki címért. Egészen kivételes, mikor ilyen sokan állnak harcban elöl, minden mérkőzésen 100%-os koncentráció szükségeltetik. Hinnünk kell benne, hogy mi is odaérhetünk, és meg kell próbálnunk megnyerni a bajnokságot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
David De Gea
Manchester United
Manchester City
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |