Liverpool 0-0 Manchester United

Nem született gól a két nagy rivális összecsapásán, továbbra is a Manchester United áll a Premier League élén!


Ole Gunnar Solskjaer visszatette a kezdőcsapatba Lindelöföt, a középpályán pedig ott volt Fred, McTominay és Pogba is, míg elöl Martial kapott lehetőséget.

 

A Poolnál a védelem közepe nem volt a legideálisabb, ráadásul a kispad sem volt a legacélosabb.

 

Bár nagy harc volt minden labdáért a pályán, a csapatok nagyon óvatosan játszottak, a kapuk nem igazán voltak veszélyben. Az első 15 percben a Pool játszott labdabirtoklási fölényben, a United játékosai sok labdát elszórtak, de a manchesteri védekezés remekül állt a lábán.

 

A 17. perc hozta meg az első komoly helyzetet, Shaqiri indította Manét, aki visszajátszott Firminóhoz, a támadó szerencsére önző volt és inkább lőtt, ami kapu mellé ment. Robertson teljesen üresen lépett fel a bal oldalon, de nem kapta a labdát a braziltól.

 

Egyre komolyabb nyomást próbált helyezni ellenfelére a Pool, de Maguire és Lindelöf kiválóan tette a dolgát, blokkoltak, tisztáztak, szereltek, mikor éppen mit kellett. Nagyon biztosnak tűnt a vendégek védelme.

 

Sajnos a támadójáték szinte a nullával volt egyenlő, Fernandes elképesztően gyengén játszott, az első 30 percben a 31%-ot sem érte el passzjátékának pontossága. A 33. percben végre mutatott valamit a portugál, szabadrúgást végzett el, de sajnos 30 centit tévedett.

 

Azonnal fordult a Pool, Salah vezette Maguire-re a labdát, ami Firmino elé került, a támadó lövését azonban biztosan fogta De Gea.

 

Elképesztő, a United játékosai ellen folyamatosan lest intett be a partjelző, 40 perc alatt 7 alkalommal fújt lest a játékvezető, ezek közül kettő valószínűleg nem volt, de ez már nem jelent semmit.

 

A félidő nem hozott gólt, a manchesteri védelem nagyon jól állt a lábán, a támadók azonban nem sokat mutattak. Fernandes az első 45 perc végére feltolta a passzpontosságát közel 44%-ra (ami így is borzalmas), de sajnos Pogba sem játszott sokkal pontosabban (53%), Martial a bal oldalon nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz, Rashford pedig legtöbbször lesen volt - már amikor labdába ért, mert a 8 labdaérintés és a 6 passz 45 perc alatt minden, csak nem elfogadható.

 

Jobban kezdett a Pool, de 5 perc után a United is ellentámadásokkal tudott veszélyeztetni. Fernandes kapott labdát Martialtól, de blokkolták lövését.

 

Az 59. percben Robertson beadása szállt a kapu elé, Maguire óriásit mentett Firmino elől. Talán a legnagyobb hazai lehetőség volt ez eddig. Három perc múlva saját térfélen adta el a labdát a United, Salah került lövőhelyzetbe, de próbálkozásába beleértek, így az elkerülte a kaput.

 

A 65. percben nagy harc folyt a labdáért, csak megszerezte a United, Fernandes 20 méterről tüzelt, de Alisson biztosan fogta a labdát.

 

Tíz perccel később a meccs legnagyobb helyzetét láthattuk, Rashford kiválóan tálalt a felfutó Shaw elé, a bekk középre gurított, Fernandes 7 méterről lőtt, de Alisson lábbal védeni tudott. Nagyon nagy lehetőség volt!

 

A 78. percben Thiago távoli lövését tolta oldalra De Gea. Látványos volt, de nem élete védését mutatta be a spanyol.

 

Az utolsó 10 percet a vendégek kezdték jobban, előbb Rashford tört kapura, de sajnos elönzőzte a helyzetet, majd Wan-Bissaka passza után Pogba bombázott 9 méterről Alissonba, amit egy szöglet utáni fejes követett.

 

Ole Gunnar Solskjaer lehozta a 90. percben Fernandest, aki felháborodott módon kérte ki magának ezt menedzserétől, hiszen nem értette, miért ő jön le, miért nem McTominay, akit ápolni kellett előtte. A portugált valaki igazán helyre tehetné, mert amit olykor a pályán művel, megkérdőjelezve a menedzser döntéseit, az minden, csak nem csapatjátékosra jellemző viselkedés. Főleg úgy, hogy ezen a találkozón talán a csapat leggyengébb láncszeme volt.

 

Végül nem született gól, így a Vörös Ördögök továbbra is 3 ponttal vezettek a Pool előtt, akit a City akár meg is előzhet a ma esti bajnokija után.

 

 

Premier League, 19. forduló
Liverpool 0-0 Manchester United
Anfield

 

Vezette: Paul Tierney

 

Pool: Alisson - Alexander-Arnold, Henderson, Fabinho, Robertson - Thiago, Wijnaldum(Milner 89.), Shaqiri(Jones 76.) - Salah, Firmino(Origi 85.), Mane
Nem használt cserék: Kelleher, Minamino, Oxlade-Chamberlain, Phillips, Williams N., Williams R.

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Fred, McTominay, Pogba - Rashford, Fernandes(Greenwood 90.) - Martial(Cavani 61.)
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Mata, Telles, Tuanzebe, van de Beek, Matic

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: Shaqiri, Fabinho


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!