Ole: Bizonyítottam, hogy képes vagyok előrébb vinni a Unitedet
Ole Gunnar Solskjaer szerint már bizonyította, hogy ő a megfelelő személy a Manchester United irányítására, de azt elismerte, hogy "könnyebb" a Premier League tabellájának élére állni, mint ott is maradni.
Solskjaer alkalmasságát a Vörös Ördögök kispadjára az Old Traffordon történt kinevezése óta lengi körbe bizonytalanság, miután korábban csak a klub tartalék együttesét, a Cardiff City-t és a Molde együttesét irányította edzőként.
Azonban a norvég menedzser szerint a csapat 2018. decemberi kinevezése óta bemutatott fejlődése igazolta a klub ügyvezető alelnöke, Ed Woodward és a vezetőség bizalmát, annak ellenére, hogy elfogadja, a munkát még nem végezte el teljesen.
"Remélhetőleg már tudtam bizonyítani, hogy a klubot hozzá tudom segíteni ahhoz, hogy előrébb lépjen" - mondta Solskjaer.
"Személy szerint nagyon erős támogatást és iránymutatást érzek a klub részéről, amely egyértelművé tette számunkra a - hullámhegyekkel és -völgyekkel teli - utunkat."
"A mostani helyzetünk a mindenki által befektetett rengeteg munka eredménye. A szezon felénél tartunk és ott vagyunk a tabella legelején."
"De az egész nem arról szól, hogy egyszer vezetünk-e - egy bajnoki küzdelemben ez egy viszonylag könnyebb feladat."
"Kihívást az jelent, hogy megtartsd a vezető pozíciódat, mi pedig már nagyon várjuk ezt a feladatot. Minden egyes mérkőzésre külön rákoncentrálunk, építjük a keretünket és abban reménykedünk, hogy a végén magasba emelhetjük a trófeát. Ez az a helyzet, amikor arról lehet beszélni, hogy sikerült a csapatot abba az irányba terelni, ahol lennie kell."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló