Ole: A saját utunkat járva játszunk

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer elégedett azzal, ahogyan csapata játszik mostanság.


A menedzser keddi, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója részeként arról beszélt, hogy nem csak az utóbbi időben elért eredmények töltik el elégedettséggel, de a csapat által bemutatott támadó stílus is.

 

A Vörös Ördögök magabiztosan várhatják a szerda esti, Sheffield United elleni hazai bajnoki találkozót, miután minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, köztük 3-2-re a Liverpool elleni vasárnapi FA-kupa összecsapást is, amely különösen nagy önbizalom löketet adhat számukra.

 

Ole úgy látja, hogy az ősi rivális felett aratott győzelem egyértelműen jelezte, hogy csapata milyen fejlődési utat járt be azon napok óta, hogy először leülhetett a United kispadjára.

 

"Egy ilyen mérkőzés meghatározó, fontos lehet" - mondta újságíróknak videókonferencián keresztül.

 

"Szerintem megmutattuk a két nemrég játszott Liverpool, illetve a két [Manchester] City elleni meccsen is, hogy versenyképesek vagyunk, amikor a saját utunkat járva játszunk."

 

"Az évek során az ilyen mérkőzéseket úgy tudtuk megnyerni, ha módosítottunk, változtattunk a rendszeren és az adott mérkőzéshez alkalmazkodtunk. Én el akartam jutni arra a szintre, amikor versenyképesek tudunk lenni ezeken a meccseken és ez sikerült is."

 

"Természetesen míg mi legyőztük a Liverpoolt, addig a City pedig minket, de mindkét meccs annyira szoros küzdelem volt, hogy könnyen alakulhatott volna teljesen ellentétes előjellel a végeredmény. De ami közös, hogy ezeken a mérkőzéseken magunkat adjuk, úgy érezzük, hogy helyzeteket tudunk kidolgozni és meg tudjuk nyerni mindegyiket, amely nagy előrelépés számunkra."

 

"Ha visszatekintünk az elmúlt szezonokra, voltak nagyszerű eredményeink a City ellen korábban is és jó teljesítményeink a Liverpoollal szemben is, bár tavaly 2-0-ra legyőztek minket. Az az egy vereségünk van ellenük, mióta én vagyok a menedzser. Ez az időszak volt az első, amikor úgy léptünk pályára ellenük, hogy a saját rendszerünkben játszottunk."

 

 

Bár a Sheffield United eddig csak egy győzelmet begyűjtve sereghajtó pozícióban szerénykedik a Premier League tabelláján, Ole azt várja el fiaitól, hogy ugyanolyan mentalitással lépjenek pályára ellenük, mint a vasárnapi FA-kupa mérkőzésen tették.

 

"Én tagja voltam egy olyan bajnokságokat nyerő csapatnak, amelyben mindig biztosra mentünk azt illetően, hogy minden egyes mérkőzésen a tudásunk legjavát nyújtjuk" - tette hozzá.

 

"Nem számít, hogy ki ellen játszol. Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy néhány nagy mérkőzésen veszítesz és hogy a szoros összecsapásokból végül nem te jössz ki győztesen."

 

"Ha képes vagy kiegyensúlyozottan teljesíteni az olyan találkozókon is, amelyeket papíron meg kell nyerned és mindenki könnyed győzelemként könyveli el már előre... de a Premier League-ben nincsenek könnyen megszerezhető sikerek."

 

"Jó és erős védelmen alapul a csapatunk és szerintem ez a kulcs. Képesek vagyunk keményen dolgozni és biztosítani azt, hogy a labda nem kerül a mi hálónkba, abban pedig biztosak lehetünk, hogy elöl képesek leszünk betalálni."

 

Sajtótájékoztatója második részében Solskjaer annak az egyik okát is felfedte, hogy a United miként tudott az utóbbi időszakban egyre feljebb kapaszkodni a tabellán, kiemelve, hogy legénysége a tagadhatatlanul meglévő tehetségüket magas munkabírással és odaadással párosította.

 

"Vannak futási statisztikáink, én pedig minden egyes mérkőzésre vonatkozóan áttekintem ezeket."

 

"Nincs lehetőség elbújni és én se rejtem el az elvárásaimat. Olyan játékosokat akarok, akik le tudják futni az ellenfelet - ez az elvárásom."

 

"Persze ha minőségi játékosaid vannak, akkor néha elfogadható, hogy egy kicsit kevesebbet futnak, mert egy jó játékosnál csodákat tehet, ha egy kicsit pihenhet."

 

"Talán egyszer-kétszer [Cristiano] Ronaldo számra engedélyezve volt, hogy pihenjen az adott napon, de ez nem sok mindenkivel fordulhatott elő a Man Unitednél."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Sheffield United

Premier League 20. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!