Játékosértékelés: West Brom 1-1 Manchester United

Lássuk a West Bromwich Albion elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Egy pillanatra el lehetett rajta gondolkodni, hogy Diagne vezetőgóljánál hibázott-e azzal, hogy a kapujában maradt, de ez a bekapott gól Lindelöf sara volt. Ezután viszont többször is megakadályozta a szenegáli gólszerzését és volt még egy felső léc alól kitolt labdája is. Ez a meccs nem rajta múlt. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Hetek óta megfigyelhető, hogy a helyezkedésével és a mozgásával már nincsen gond a támadásépítéseknél, gyakran képes jó helyzetbe kerülni, de a beadásai még mindig katasztrofálisan gyengék. Emellett a második félidőben mintha elfogyott volna belőle a szusz, keveset tudott besegíteni és akkor is gyenge minőségben. 6

 

Victor Lindelöf: Megint egy rajta elúszó meccs. Diagne erőszakosságánál csak az ő lassú reakciója volt feltűnőbb a korán bekapott gólnál. Utána persze felszívta magát és minden létező pillanatban odapakolt az ellenfélnek, kár hogy ezt nem sikerült az első pillanattól megtenni. 5

 

 

Harry Maguire: Az ötlettelen manchesteri támadójátékba az ő fellépései vittek egy kis színt és az egyenlítő gól előtt is ő tette ki a labdát Shaw számára. Viszont amit leművelt Diagne-al szemben a második félidőben az kritikán aluli volt és csak hálás lehet De Gea-nak, hogy kihúzta a csávából. Majdnem összehozott egy büntetőt, amit a VAR végül visszafújt és kapufát fejelt az utolsó pillanatokban. 6

 

Luke Shaw: A helyezkedése miatt némileg felmerül a felelőssége a West Brom vezetőgóljánál, de nem bír leállni, ha a gólpasszokról van szó. Megint a csapat jobban teljesítő játékosai közé tartozott, de a szokásoshoz képest kevesebbet tudott bekapcsolódni a támadásépítésekbe, ez pedig meglátszott azok sikerességén. 7

 

Scott McTominay: Volt egy gólvonalról kivágott lövése, de ezen kívül vagy ő, vagy Fred miatt túl védekező volt a csapat felfogása, ez pedig érződött a hazai fal feltörésének sikertelenségében. 6

 

Fred: 100. meccse manchesteri mezben nem sikerült a legemlékezetesebbre. Sajnos az utóbbi hetekben van egy kis formahanyatlás a játékában, ez pedig ezen a meccsen is megmutatkozott, mert hiányzott a kreatív szellemiség a középpályáról. Jó döntés volt, hogy levitte Ole és támadóbb szellemű játékost hozott be helyette, de korábban is megléphette volna ezt a döntést. 5

 

Bruno Fernandes: Megvillantotta klasszisát ezúttal is. Gyakorlatilag impotens volt a játéka, inkább a faragása miatti reklamálással volt elfoglalva, majd előhúzott a tarisznyájából egy varázslatot és parádés gólt szerzett. Sajnos ezen a gólon kívül mással nem tudta a csapatot előrébb lendíteni. 6

 

 

Marcus Rashford: Hetek óta elégedetlenek vagyunk a teljesítményével és ez ezúttal sincs másként. Egy remek beadástól eltekintve az önzőségével és a rossz döntéseivel tűnt ki. Az más kérdés, hogy ismételten nem a posztján szerepeltette Solskjaer és így a csapat mindkét széle gyakorlatilag használhatatlan volt. 5

 

Anthony Martial: Egyedül akkor járt közel bármilyen veszélyeztetéshez, amikor Rashford jó beadását elsodorta előle a West Brom védője. Hónapok óta formán kívül van és csak annak köszönheti a kezdőcsapatbeli tagságát, hogy kevés az alternatíva a posztján és azok sincsenek csúcsformában. 4

 

Edinson Cavani: Talán még soha nem volt ennyire elszigetelt manchesteri pályafutása során, mint most. Máskor mindig visszalépett labdákért, de most csak őrlődött a West Brom védők között és egyáltalán nem tudott veszélyes lenni a hazai kapura. 5

 

 

Cserék:

 

Mason Greenwood (Martial helyére a 66. percben): Martialhoz képest nem volt nehéz pluszt hoznia a csapat játékába, de egy szöglet utáni Maguire visszafejelt labda rátűzésén kívül igazán sok mindent nem tudott hozzátenni. 6

 

Donny van de Beek (Fred helyére a 79. percben): Sokkal korábban hoztuk volna, hogy támadóbb felfogású legyen a csapat, de kevésszer tudott játékba avatkozni ennyi idő alatt.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: David de Gea

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!