Megvan a Leicester elleni FA-kupa mérkőzés pontos időpontja
Kihirdették az FA-kupa negyeddöntőinek pontos időpontját.
Ole Gunnar Solskjaer csapata 2021. március 21-én 18:00-kor fog pályára lépni a Leicester elleni idegenbeli FA-kupa találkozón a King Power Stadionban. A Vörös Ördögök a Watford, a Liverpool és a West Ham legyőzésével jutottak a legjobb 8 csapat közé és továbbjutás esetén zsinórban a második évben juthatnának be a kupasorozat elődöntőjébe.
A két csapat a bajnokságban is kiélezett harcot vív, hiszen jelenleg azonos pontszámmal a tabella 2. és 3. helyét birtokolják, továbbá mindkét csapat még 3 fronton van versenyben kupákért.
A két csapat legutóbbi találkozója a Boxing Day-en volt, ahol 2-2 lett a találkozó végeredménye a bajnokságban. Ha hosszabb távon megnézzük a United Leicester elleni statisztikáját, akkor viszont bizakodásra adhat okot, hogy a Vörös Ördögök meglehetősen jó mutatóval bírnak a Rókák ellen. Legutóbbi 13 találkozójukból 9-szer került ki győztesen a United.
Az FA-kupában a két klub csupán kétszer találkozott korábban, a United pedig mindkét találkozót megnyerte. 1976-ban Valentin napon Lou Macari és Garry Daly találataival 2-1-re nyertek a Vörös Ördögök, illetve 1963-ban az FA-kupa döntőjében csaptak össze, amely találkozót Matt Busby csapata megnyert 3-1-re Dennis Law és David Herd (2) találataival. Ez volt a müncheni katasztrófát követő első trófeája a klubnak.

Az 1963-as FA-kupa győzelem
Az FA-kupa negyeddöntő találkozói:
2021.03.20. (szombat):
Bournemouth - Southampton 13:15
Everton - Manchester City 18:30
2021.03.21. (vasárnap):
Chelsea - Sheffield United 14:30
Leicester - Manchester United 18:00
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló