Csapathírek a Sociedad meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált a Real Sociedad elleni Európa-liga visszavágót megelőzően.
A Vörös Ördögök a legjobb 32 közötti párharc Torinóban rendezett első felvonásán 4-0-s előnyre tettek szert és szeretnék biztosítani helyüket a második számú európai kupasorozat következő szakaszának pénteki sorsolásán.
Mivel vasárnap egy idegenbeli, Chelsea elleni rangadó vár a csapatra, így nem meglepő, hogy a baszk alakulat manchesteri látogatása kapcsán rotálásra számítanak Ole Gunnar Solskjaer részéről.
Viszont a csütörtökön, közép-európai idő szerint 21 órától az Old Traffordon rendezendő mérkőzésen valószínűleg még nem számíthat majd a norvég menedzser Paul Pogba, Scott McTominay, Donny van de Beek és Edinson Cavani játékára.
"Ők továbbra is hiányozni fognak" - mondta Ole a ManUtd.com-nak.
"Még nem kezdték meg az edzéseket, szóval még nem fognak készen állni. Paul már kint lehetett a füvön és megkezdte az újabb lépését a rehabilitációjában, de még nincsen olyan állapotban, hogy számolhassak vele a csapatban ezen a mérkőzésen."
"Többé-kevésbé ugyanabból a keretből válogathatok, akik a Newcastle elleni meccsre is a rendelkezésemre álltak."
"Hannibal sérülés miatt egy hónapra kidőlt. Amad és Shola azonban természetesen ismét számításba lesznek véve. Ott vannak a keretben, de azt nem fogom elárulni, hogy kezdeni fognak-e vagy sem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló