Ole reakciója az Európa-liga továbbjutásra

Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere szerint csapatát a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereség és az idei szezonban kapott pofonok hajtják.


A vendégek büntetőt hibáztak az első félidőben, Bruno Fernandes ezúttal csak a keresztléc eltalálásáig jutott, Axel Tuanzebe pedig szabályos gólt szerzett, amit azonban csapattársa, Victor Lindelöf szabálytalansága miatt a játékvezető végül videóbírózás után érvénytelenített.

 

Solskjaer az MUTV-nek és a BT sportnak nyilatkozott a találkozót követően.

 

Keresztül vitt terv

"Szerettünk volna gólokat szerezni, amit szereztünk pedig vitatható volt. Nem tudom, hogy Victor szabálytalansága mennyire befolyásolta az adott szituációt. De a lényeg, hogy véget ért a mérkőzés és továbbjutottunk. Remek lehetőség volt néhány játékos számára, hogy pályán legyen és láthattuk, hogy nagyszerű a csapat. Nehéz nekilódulni egy visszavágónak úgy, hogy 4-0-s előnyben vagy. Azt hiszem szükségünk volt arra a büntetőre, hogy felébredjünk, de utána úgy gondolom, hogy átvettük az irányítást az első félidőben. A második játékrész azonban nehezen akart eltelni."

 

Shola rekordja

"Shola olyan képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezik, ami miatt azt gondoljuk, hogy nagyon jó játékossá fog itt válni. Építkeznie kell arra a 15 percre, amit most kapott és emlékeznie erre a pillanatra az Old Traffordon. Amikor majd újra tele lesznek a lelátók, még inkább különleges lesz számára egy-egy ilyen lehetőség, mert a szurkolók még több energiát adnak neked. A mostani helyzet még mindig furcsa, más, mint amit megszokhattunk, de biztos vagyok benne, hogy fognak vele találkozni a szurkolóink."

 

Változtatás a félidőben

"Fred lejött, volt egy kis sérülése, nem akartam kockáztatni. Az volt a fontos, hogy meglegyen a továbbjutás, volt 4-0-s előnyünk és egy kapott gól nélküli első félidőnk. Szerintem remek munkát végeztünk."

 

Axel a középpályán

"Ez egyike azon pozícióknak, amikben most szűkebbek a lehetőségeink, miután Donny, Paul és Scott is még sérültek. Korábban nem volt ezzel gond, azonban most fel kellett térképezni a lehetőségeinket, mert nem vagyok biztos benne, hogy a Chelsea ellen bármi is változik. Paul biztos, hogy nem lesz kész és Scott meg Donny állapotáról sem tudok még biztosat."

 

 

James sérülése

"Volt egy kis fájdalomérzete, de nem akartunk kockáztatni, meglátjuk mi lesz vele. Remélem nincs komoly baja. Így lehetőség nyílt Amad előtt, hogy fél órát játszhasson."

 

Befejezetlen ügy

"Az ember mindig jobban emlékszik a vereségekre, mint győzelmekre, főleg, ha azt az elődöntőben szenvedi el. Már ebben a szezonban is átéltünk ilyet, így mindenképp tovább akartunk jutni és az előttünk álló találkozókon is tovább akarunk jutni egészen a döntőig."

 

A csapat légköre

"Mi egy nagyon összetartó csapat vagyunk. Segítjük egymást, egymásért dolgozunk a kudarcok ellenére is. Fejlődni akarunk. Most egy kicsit más a közös munka, mert néhányan az edzői stábból még nincsenek köztünk, de a helyetteseik is nagyszerű tapasztalatokat szereznek így. Izgalmas látni, hogy hová fejlődhet ez a fiatal csapat."

 

Következő hetek

"A válogatott szünetig még 7-8 meccsünk van és természetesen a Chelsea, a Leicester és a City kemény mérkőzések, de a West Ham is az. Fontos mérkőzéseink lesznek a bajnokságban. A sorsolás után pedig megtudjuk, hogy nemzetközi szinten ki lesz az ellenfelünk. Kemény 3-4 hét lesz az biztos, de nagyon fontos is. Jó pozícióban vagyunk és van önbizalmunk."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!