Hivatalos: Mengi hosszabbított
A Manchester United örömmel jelenti be, hogy Teden Mengi új szerződést írt alá, amivel 2024-ig a klubnál marad és lehetőség van plusz egy évvel meghosszabbítani is a szerződést.
Mengi is azon játékosok közé tartozik, akik a klub híres Akadémiájáról kerültek ki és 7 éves kora óta a Unitednél játszik. A 18 éves fiatalember tavaly debütált a felnőtt csapatban a LASK elleni Európa-liga meccsen az Old Traffordon. A 2020/21-es szezonban pedig már bekerült a felnőtt keretbe.
A szezon első felében Mengi a felnőtt csapattal készült és közben 10 alkalommal szerepelt a Neil Wood által irányított U23-as csapatban. A manchesteri születésű játékos januárban kölcsönbe került a Derby County csapatához, ahol már 6 alkalommal pályára is lépett. A Derbynál egyébként a United egyik legendája, Wayne Rooney kezei alatt pallérozódhat a fiatal tehetség.
Az angol U19-es válogatottban is bemutatkozhatott, sőt, a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, amire rá is szolgált, hiszen rengetegen dicsérték mentalitását. A United Akadémiájának végzettje a héten már a harmadik fiatal, akivel a klub hosszútávú szerződést írt alá Hannibal és Anthony Elanga után.
Mengi arra törekszik, hogy tehetségét kihasználva fejlődjön és ezt szeretné bizonyítani is az elkövetkező években.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Chelsea
Premier League 5. fordulóOld Trafford
2025-09-20 18:30
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 4 | 9 | 4 | +5 | 12 |
2 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
3 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Manchester City | 4 | 8 | 4 | +4 | 6 |
9 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
10 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
11 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Manchester United | 4 | 4 | 7 | -3 | 4 |
15 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
16 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
17 | Burnley | 4 | 4 | 7 | -3 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |