Ole: A védőim jól védekeznek

Ole Gunnar Solskjaer úgy érzi, hogy olyan védői vannak, akik jól akarnak védekezni és elégedett a védelem elmúlt hetekben nyújtott teljesítményével.


A Vörös Ördögök legutóbbi 14 meccsükből 10-en kapott gól nélkül fejezték be a találkozókat, beleértve az AC Milan elleni csütörtöki mérkőzést is, melyet 1-0-ra a manchesteri csapat megnyert. Ezen a 14 találkozón a norvég menedzser csapata csupán 6 gólt kapott, amiből 3-at az Everton elleni 3-3-as iksz során szedtek össze.

 

Nem meglepő tehát, hogy Solskjaer elégedett csapata védelmével és a Leicester City elleni FA-kupa negyeddöntő előtt külön kiemelte Harry Maguire és Victor Lindelöf nagyszerű teljesítményét a San Siroban megrendezett Európa-liga mérkőzést követően.

 

"Victor és Harry már az előző szezonban is remekül teljesítettek" - mondta a menedzser a video interjújában. "Az elmúlt szezonban rengeteg olyan mérkőzésünk volt, amiken nem kaptunk gólt. Jól megértik egymást és tovább tudtak fejlődni az előző szezonhoz képest, mellettük pedig vannak más belső védők, akik szintén remekül teljesítenek, amikor szükség van rájuk."

 

A Vörös Ördögök szinte hibátlan teljesítményt nyújtottak Milánóban és biztosították továbbjutásukat az Európa-liga legjobb 8 csapata közé. A norvég menedzser a mérkőzést követően azonnal megtartotta a Leicester elleni sajtótájékoztatóját és elmagyarázta, hogy a Rossoneri Old Traffordon szerzett egyenlítő gólja után miről beszéltek a csapattal. Emellett Ole szerint a csütörtöki siker a remek védekezésnek is köszönhető.

 

"Minden gólt megvizsgálunk, amit kapunk" - mondta Ole. "Ezt kell tennünk és tudom, hogy ezek a srácok mentálisan egyre erősebbé válnak és tanulnak ezekből. Dolgozunk a hibák kijavításán."

 

 

"Amikor kudarcot vallunk, mint például az olaszok ellen az utolsó percben, akkor mindig összejövünk és megbeszéljük a történteket. Láthatták a West Ham ellen, hogy jóformán esélyt sem hagytunk nekik a gólszerzésre."

 

"A védőink büszkék" - folytatta. "Annak ellenére, hogy az ellenfeleink jók és tudnak focizni, ők hátul teszik a dolgukat és öröm látni egy menedzsernek, hogy a védői jól védekeznek. Elégedett vagyok."

 

"Természetesen Zlatan lehetősége veszélyes volt, de tőle ez várható, hiszen egy valódi szörnyeteg a pályán. Az is természetes a fociban, hogy nem mindig tudsz minden egyes helyzetet levédekezni, de amennyire csak lehet meg kell próbálni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!