Ole: Ideje meghallgatni a játékosokat is
Ole Gunnar Solskjaer úgy véli, hogy ideje meghallgatni a szurkolókat és a játékosokat is, ha az elit futball Európa-szerte virágozni akar.
Miután a szurkolók kifejezték nemtetszésüket a Szuperligával kapcsolatban, a menedzserek és a játékosok kifejtették aggodalmaikat a növekvő terhelés miatt. Mint tudjuk, a Bajnokok Ligája 2024-től megújulna és az újítás még több mérkőzést jelentene a résztvevő csapatok számára.
A Vörös Ördögök a szezonban például egészen a Leeds elleni találkozóig nem tudtak egy teljes hetet pihenéssel, felkészüléssel tölteni. Most pedig már ismét egy hétközi találkozó vár rájuk az AS Roma ellen az Európa-ligában.
"Természetesen meg kell hallgatnunk a játékosokat is" - mondta Ole. "Ez nagyon fontos és megejtjük majd ezt a vitát, hiszen tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája új formátuma még több mérkőzést jelentene a játékosok számára."
"Gondoskodnunk kell a játékosokról és arról, hogy mindig a lehető legmagasabb szinten tudjanak teljesíteni. Tudom, hogy nem kevés pénz van ebben, de mint mondtam a lehető legjobb meccseket szeretném játszani a csapattal. Ezt most jelenleg az elődöntő és a döntő varázsa jelenti így a szezon vége felé, de ez azzal is jár, hogy a srácok 2-3 naponta játszanak."
"Nehéz a maximális teljesítménnyel játszani egy ilyen sűrű szezonban. Természetesen részesei akarunk lenni a döntőnek, az Európa-bajnokságnak és a Világbajnokságnak is, de felkészíteni a játékosokat a legmagasabb szintű kihívásokra nem egyszerű feladat."
"Meg kell hallgatnunk őket. Persze mindenki tudja, hogy ez egy különösen nehéz év volt a járvány miatt. Úgy gondolom, hogy a futball mindenkié és lassan visszatér az élet a stadionokba és újra a szurkolók előtt játszhatunk. Őket is meg kell hallgatnunk, de jó lenne kicsit több pihenőnapot kapni egyes mérkőzések előtt."
"Ez a hét fantasztikus volt számunkra, hiszen 2019 augusztusa óta nem volt két meccs között ennyi pihenőnk. Persze volt kiesés a járvány miatt, de amikor élesben ment a szezon, akkor nem volt megállás."
"A lehető legjobbat akkor tudjuk elérni, ha meghallgatjuk a játékosokat és a szurkolókat is, illetve minket, menedzsereket sem árt, ha megkérdeznek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!