Beharangozó: Wolverhampton - Manchester United

Utolsó fordulójához érkezett az angol bajnokság 2020/21-es szezonja.


Köszönhetően a Chelsea kedd esti győzelmének a Leicester ellen, már nem igazán maradt tétje a 38. fordulóban a United Farkasok elleni találkozójának. Talán csak annyi és az is a Vörös Ördögök részéről, hogy képes lesz-e Solskjaer csapata az idény utolsó idegenbeli találkozóján is elkerülni a vereséget. Amennyiben ez sikerülne a norvég fiainak, akkor a következő szezont úgy kezdenék, hogy zsinórban 26 veretlen idegenbeli bajnoki van a hátuk mögött és csupán 1 újabb idegenbeli döntetlennel, vagy győzelemmel beérnék az Arsenal rekordját, ami 27 idegenbeli mérkőzés volt vereség nélkül az Ágyúsok számára.

 

A Farkasok a találkozó végeredményétől függetlenül a középmezőnyben fognak végezni, a kiesés nem fenyegeti őket, de a nemzetközi porondon való fellépések sem, viszont az is elmondható, hogy az elmúlt években a Vörös Ördögök nem győzni járnak a Molineux Stadionba. A United játékosai győzelemnek ugyanis legutóbb 2012. március 18-án örülhettek Wolverhamptonban, igaz, akkor elég szépen, 5-0-ra kitömték a Farkasok bundáját. Érdekesség kedvéért az akkori gólszerzők közül Chicharito duplázott, mellette pedig Evans, Valencia és Welbeck talált még be. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 4 alkalommal látta vendégül a Wolves a Unitedet és ezen a 4 találkozón kétszer alulmaradtak a manchesteriek, kétszer pedig ikszeltek a csapatok.

 

Ami talán mégis fontossá teheti a házigazdák számára a találkozó megnyerését az az, hogy a menedzserük, Nuno Espírito Santo a szezon végeztével távozik a csapattól.

 

A United norvég menedzserének mindenképp mérlegelnie kell a csapata összeállítását, hiszen a 38. fordulót követően 3 nap múlva már Gdanskban játszanak Európa-liga döntőt a srácok a Villarreal ellen. Erről most csak annyit, hogy ezzel a spanyol csapattal soha nem játszottunk jó meccseket, a többit majd a finálé előtti beharangozóban kivesézzük. Ole is tett már említést arról, illetve a szakértői vélemények is elég egybehangzóan azt mondják, hogy a Leicester elleni meccshez hasonlóan a norvégnak rotálnia kell egy nagyot a csapatán a Farkasok elleni összecsapásra, így nem lenne meglepő, ha a kezdő a Rókák ellenire hajazna inkább, mintsem a Pool, vagy a Fulham elleni névsorra.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Wolves: Jimenez, Jonny, Neto, Podence, Otasowie

 

United: Jones, Maguire, Martial

 

 

Érdekességek:

 

A Farkasok legutóbbi 6 hazai bajnoki meccsükön a Manchester United ellen felváltva nyertek és nem nyertek (3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség). Legutóbbi wolverhamptoni PL találkozójukon 1-1-es döntetlen született, így, ha követik a sormintát a csapatok, akkor Wolves győzelem születik a vasárnapi összecsapáson.

 

A Manchester United legutóbbi 7 Premier League találkozójából a Farkasok ellen csupán 1-et veszített el a Molineuxban, még 2019 áprilisában 2-1-re. Emellett 3 győzelem és 3 döntetlen a Vörös Ördögök mérlege.

 

Ha Solskjaer csapata elkerüli a vereséget a vasárnapi mérkőzésen, akkor mindössze a 4. olyan csapat lesz az angol bajnokságok történetében, amely veretlenül hozott le idegenben egy teljes szezont. Jelenleg a Preston mondhatja el ezt magáról az 1988/89-es szezont követően, valamint az Arsenal kétszer, 2001/02 és 2003/04-ben.

 

A Farkasok a 2013/14-es és a 2016/17-es szezonok között 4 alkalommal is megnyerték az utolsó bajnoki meccsüket, míg a legutóbbi 3 idényben zsinórban háromszor vereséget szenvedtek a 38. fordulóban. Mind a négy győzelem hazai pályán született, míg mindhárom vereség idegenben.

 

A Vörös Ördögök a legutóbbi 13 bajnoki szezonjukból csupán egynek veszítették el a legutolsó mérkőzését. Emellett 9 győzelem és 3 döntetlen a manchesteri csapat mérlege a 38. fordulókban. A vereséget a Cardiff ellen szenvedték el a 2018/19-es szezon során idegenben és 2-0 arányban. Amikor hazai pályán fejezték be a bajnokságot a Vörös Ördögök, akkor a legutóbbi 10 meccsükön veretlenek maradtak 7 győzelem és 3 döntetlen mellett, legutóbb pedig szezonzáró bajnokin az Old Traffordon a 2000/01-es idényben kaptak ki a Tottenham csapatától 3-1-re.

 

A Farkasok gólszerzési aránya meglehetősen alacsony ebben a szezonban, mindössze 7,8%-os, ami azt jelenti, hogy 449 kapura lövésből csupán 35-ből lett gól. Ennél rosszabb átlaggal az aktuális idényben pedig csak a kieső Sheffield (6,1%) és a Fulham (6,3%) rendelkezik.

 

A Premier League egyik csapatának sem volt ebben az idényben több kapura tartó lövése, mint a Manchester Unitednek (a Liverpool azonos mennyiségű kapura lövéssel áll a United mellett holtversenyben). Solskjaer fiai 209 alkalommal találták el az ellenfelek kapuját. A manchesteri csapat a 2007/08-as szezon során tudott csak több kapura tartó lövést jegyezni az idény végén, méghozzá 260-at.

 

A szezon kezdetétől Raul Jiménez rendszeresen kezdett a Wolvesban, egészen november végi sérüléséig. A sérülést megelőző időszakban a Farkasok a PL meccseik 50%-át tudták megnyerni (10 mérkőzésből 5-öt), míg ezt követően csupán a meccsek 26%-át tudták győzelemmel lehozni (27 találkozóból 7 győzelem).

 

Bruno Fernandes ebben a szezonban 18 találatával és 12 gólpasszával mindössze az 5. olyan United játékos lett, aki legalább 30 gólban közreműködött a Premier League-ben. A portugál középpályás előtt ezt a teljesítményt Eric Cantona (1993/94 - 30 gólban), Cristiano Ronaldo (2007/08 - 37 gólban), Wayne Rooney (2011/12 - 31 gólban) és Robin van Persie (2012/13 - 35 gólban) tudták elérni.

 

Marcus Rashford következő találata minden sorozatot figyelembe véve a 100. lesz felnőtt pályafutása során. Az angol válogatott játékos meglévő 99 találatából 88-at a Unitedben, míg 11-et a nemzeti csapatban szerzett.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 106 mérkőzés - 50 United győzelem, 20 döntetlen, 36 Wolves siker - gólarány 179-149 a United javára

 

Premier League: 13 mérkőzés - 7 United győzelem, 3 döntetlen, 3 Wolves siker - gólarány 21-9 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Wolves: V, D, GY, V, V

 

United: D, GY, V, V, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Wolves - United 1-1 (2019.08.19.)

Wolves - United 2-1 (2019.04.02.)

Wolves - United 0-5 (2012.03.18.)

Wolves - United 2-1 (2011.02.05.)

Wolves - United 0-1 (2010.03.06.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

Wolves: Neves 5 gól, Neto 5 gól, Jiménez 4 gól, Silva 4 gól, Podence 3 gól, Saiss 3 gól

 

United: Fernandes 18 gól, Rashford 11 gól, Cavani 10 gól, Greenwood 7 gól

 

 

Premier League, 38. forduló

Wolverhampton Wanderers - Manchester United

Molineux Stadion, 2021.05.23. 17:00

 

A találkozó játékvezetője: Mike Dean

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Wolves: Ruddy - Boly - Coady - Kilman - Semedo - Neves - Moutinho - Ait Nouri - Gibbs-White - Traore - Silva

 

United: Henderson - Williams - Bailly - Tuanzebe - Telles - Matic - van de Beek - Diallo - Mata - Elanga - Rashford

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV felvételről közvetíti 20:00-kor.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Wolverhampton - Manchester United

Premier League, 38. forduló (ism.)

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!