James: A világot jelentené számomra, ha játszhatnék

A Manchester United szélsője, Daniel James elismeri, hogy nagyon izgatja annak lehetősége, hogy pályára lépjen az Európa-liga döntőjében, amely elmondása szerint eddigi pályafutása legnagyobb mérkőzése lehet.


A walesi válogatott játékos abban reménykedik, hogy pályán lehet majd a szerda este 21:00-kor (magyar idő szerint) kezdődő Villarreal elleni Európa-liga döntőben.

 

A fiatal játékos hétvégén, a Farkasok elleni 2-1-es győzelem során tért vissza sérüléséből és egy kiváló beadással járult hozzá Anthony Elanga góljához. A 23 éves játékos ezzel bizonyította, hogy remek fizikai állapotban van és készen áll a fináléra.

 

James még a lengyelországi utazást megelőzően adott interjút Stewart Gardnernek, az MUTV riporterének.

 

Dan, először is mit jelentene számodra, ha a Manchester Unitedben pályára lépnél az Európa-liga döntőjében?

"Ez a világot jelentené számomra. Azzal a hittel érkeztem a klubhoz, hogy majd sok döntőt vívhatok és most itt is van egy előttünk. Ez most egy óriási lehetőség számomra is és a klub számára is, de számomra a világot jelentené."

 

Nyilvánvalóan vannak olyan játékosok a keretben, akik még nem nyertek trófeát a Manchester Unitedben. Adhat ez a döntő egy jó kezdőlökést a továbbiakhoz?

"Nyilvánvalóan fontos lenne. Számtalan történetet hallottam már olyan játékosoktól, akik ebben a klubban nyertek trófeákat és nagyszerű volt hallgatni őket. A szezonok kezdete mindig egy maratoni versenyfutás kezdetét jelentik, amit mind úgy szeretnénk befejezni, hogy elmondhassuk, mindent megtettünk. A bajnokságban a második helyre csúsztunk, de előttünk van az Európa-liga döntője. Ez egy olyan mérkőzés lesz, amit már nagyon várunk és tudva azt, hogy már jártunk itt, mármint nem én magam, hanem a klub és sok olyan játékos van itt, aki korábban már megnyerte ezt a kupát, szeretnénk ezt most mi is megtenni."

 

Hogyan tetszik ezeknek az egyszeri játékoknak a mindent vagy semmit nyomása?

"Ahogy mondod is, ez egy kicsit más. Nincs első és második mérkőzés, semmi idegenben szerzett gól miatti előny, csak egy egyszeri összecsapás. Ezen a meccsen úgy kell kiállni a pályára, hogy utólag ne legyen olyan érzete az embernek, hogy itt és ott jobban igyekezhettem volna. Ez egy egyszeri játék lesz, amire mindkét csapat maximálisan felkészült."

 

Különleges lenne megnyerni a trófeát úgy, hogy ez Ole számára is első lenne a Manchester Unitednél?

"Igen, nagyszerű lenne. Azt tudjuk, hogy ő már nyert európai kupadöntőt. Amikor megérkeztem a klubhoz, akkor az építkezés fázisában jártunk. Szeretném azt hinni, hogy sikerült folyamatosan fejlődnünk és most kell megtennünk a következő lépést az úton. Az előző idényben három elődöntőbe is bejutottunk, de mindig kiestünk, ami hatalmas csalódás volt. Viszont most előbbre léptünk és a trófeáért küzdhetünk. Úgy gondolom, hogy az Európa-liga megnyerése Ole és a csapat számára is hatalmas előrelépés lenne."

 

 

Szurkolók előtt fogtok játszani Lengyelországban. Különlegesebb lenne a jelenlétükben elnyerni a trófeát, mint nélkülük?

"Azt hiszem zseniális lenne. Figyeltem az FA-kupa döntőjét és fantasztikus volt látni a szurkolókat. Ahogy látod, hogy a szurkolók együtt örülnek a játékosokkal a sikernek, hihetetlen érzés lehet. Erről szól a futball. Tudtuk nagyon jól, hogy otthonról is támogatnak minket, de amikor a stadionban hallod a hangjukat az hihetetlen. Nagyon hiányoztak. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen is jöttek volna a meccsre, de most ez van. Mindenesetre elképesztő lesz hallgatni őket a döntőben."

 

Nem ez volt a legkönnyebben kiharcolt döntőbejutás, sikerült tanulni belőle?

"Igen, teljesen és most magabiztosan várjuk az összecsapást. Remek csapatokat sikerült legyőznünk az ide vezető úton. Tudom, hogy a Villarreal hasonlóan remek játékosokkal rendelkezik, mint a Real Sociedad, vagy a Granada, nem szabad elbíznunk magunkat. Ez egy döntő, bárki nyerhet aznap. Készen kell állnunk a nagy napra."

 

Úgy gondolod, hogy ez eddigi karriered legfontosabb mérkőzése?

"Teljesen biztos vagyok benne. Ez az első döntő, amiben részt vehetek és számomra csodálatos lenne megnyerni ezt az európai kupát. Soha nem volt még részem ilyenben sem a korábbi klubomban, sem akkor, amikor Wales csapata szépen menetelt az Európa-bajnokságon. Nagyszerű érzés lenne trófeával hazatérni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Villarreal - Manchester United

Európa-liga, döntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!