Ole: Tanulnunk kell az ilyen mérkőzésekből

Ole Gunnar Solskjaer szerint a 4-2-es vereség ellenére csapata nagyon sokat tanult a QPR elleni mérkőzésből.


A Vörös Ördögök korán megszerezték a vezetést Jesse Lingard találatának köszönhetően a Loftus Road-on, ám a házigazdák végül erre 4, egyébként nagyon mutatós góllal válaszolni tudtak. A végeredményt pedig Anthony Elanga állította be a második játékrészben.

 

Bár a vereség miatt csalódott a norvég menedzser azzal mégis elégedett, hogy 22 játékos számára tudott fontos perceket biztosítani a pályán. Elmondása szerint ez azért nagyon fontos, mert alig egy hónap múlva már a Premier Leagueben kell majd megmutatni, hogy mire képes a csapat.

 

A találkozót követően az MUTV-nek Ole elmondta: "Soha nem vagyok boldog, ha gólokat kapunk, de ez ismét remek lecke volt a srácoknak és rengeteg fiatal játékos gazdagodott értékes tapasztalatokkal."

 

"A jelenlegi keret számára ez egy remek teszt volt, hogy hol is tartunk, legyen szó akár a fiatalabb, akár a tapasztaltabb játékosokról. Úgy gondolom, hogy a vége felé a fiatalok kifejezetten élvezhető focit játszottak. Sajnos több gólt is kaptak, aminek következtében össze is omolhattak volna, de küzdöttek tovább és a második talált nagyon szép volt."

 

 

A norvég menedzser fiai az enyhítéseknek köszönhetően a Derby County és a QPR ellen is úgy játszhattak, hogy a csapat szurkolói már ott lehettek és buzdíthatták kedvenceiket. 

 

Ole nagyon örült, hogy láthatta újra őket idegenben is és kiemelte, hogy mindkét csapat szurkolói nagyon odatették magukat és remek hangulatot varázsoltak a stadionba. Emellett elmondta, hogy hasonló élményre számít az Old Traffordon is, hiszen a csapat következő barátságos mérkőzésére az Álmok Színházában kerül sor, a Brentford ellen.

 

"Remek légkört teremtettek a szurkolók mindkét tábor részéről. Nagyon fontos számunkra a jelenlétük és alig várjuk, hogy találkozzunk az Old Traffordon. Bízom benne, hogy sokan eljönnek a Brentford elleni meccsünkre és már a bajnokság kezdetéig sem kell sokat várni."

 

Solskjaer, akinek a szerződéshosszabbítását a mai napon jelentették be a klub részéről nagyon várja már az új szezont és rendkívül eltökélt, hogy most sikerül megtenniük a következő lépést a csapattal.

 

"Minden szezonban bízunk benne, hogy kihívás jelentünk majd a többi csapat számára és a győzelemért hajtunk. Ahhoz, hogy trófeákat nyerj jól kell kezdened a szezont. Most ezen van a hangsúly."

 

"Már az első mérkőzésen a megfelelő eredményt kell elérnünk, mert tudjuk, hogy az előző évek során nem kezdtünk túl fényesen. Majd folyamatosan menni kell előre és akkor lehet majd igazán látni, hogy hol is tartunk. bízunk benne, hogy jövő áprilisban, vagy májusban olyan pozícióba leszünk, hogy azt mondhatjuk majd, nagy eredményt értünk el."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!