Bruno az edzésekről, trófeákról és a szurkolókról

Bruno Fernandes frissnek érzi magát és készen áll, hogy a Manchester Unitedes csapattársakkal megkezdjék a 2021/22-es idényt.


A 18-as számú játékos Stewart Gardnerrel beszélgetett a klubmédia részéről a skót edzőtáborban a hét folyamán, ahol a Vörös Ördögök készülnek az új szezonra. 

 

Fernandes csatlakozott a Unitedbeli csapattársakhoz Carrington-ban a múlthéten, de a St. Andrewsban töltött néhány nap lehetővé tette számára és a csapat többi tagjának, hogy több edzésperc legyen a lábukban, mielőtt a Leeds United ellen megkezdik a Premier League új idényét augusztus 14-én. 

 

Az elképesztő interjú alatt, a portugál zseni beszélt a felkészülési szezonról, az elkövetkező idénybeli célokról és, hogy miért olyan fontos, hogy a szurkolók visszatérhetnek az Old Traffordra. 

 

Először is Bruno, hogy érzed magad? Fitt és friss vagy, készen állsz a kezdésre?

"Igen, friss és boldog vagyok, hogy visszatértem, láthatom a csapattársaimat ismét, edzhetek és ezek mindig jó dolgok."

 

Két szezont követően, melyekben non-stop focizni kellett végre feltöltődtél ismét, miután kaptál a nyáron egy kis szünetet a családdal?

"Jó volt végre egy hosszú szabadság a szezont követően. Hosszú idő volt, azt hiszem öt éve lehetett ilyen hosszú szabadságom utoljára és őszintén bevallom, hogy jól esett a családommal, a gyerekeimmel és a barátaimmal tölteni egy kis időt, mert mialatt játszottunk és otthon ütöttük el az időt, annál kevesebb időt kellett az edzőpályán tölteni." [Mosolygott]

 

Milyen volt eddig az edzőtáborozás Skóciában?

"Nagyszerű. Kétszer is megnyertem a tornát [amit játszottunk], szóval tökéletes volt! [mosolygott] A srácok készen állnak. Keményen edzettünk, mindenki keményen edzett, így készen állunk a szezonkezdésre."

 

 

Mit gondolsz a csapattársaidról?  Mindannyian kemény edzéseket végeztek. 

"Mivel profi játékosok vagyunk, úgy gondolom, mindig fel kell készülni a következő szezonra, már azelőtt, hogy visszatérsz az edzésekre. Mindig csinálsz előtte valamit. Úgy gondolom mindenki tette a dolgát otthon. Boldog vagyok, hogy a többiek is erősek és, hogy mennyire örülnek, hogy újra itt lehetnek és keményen edzhetnek. 

 

Úgy tűnik, Donny van de Beek erősödött egy kicsit.

"Igen, keményen dolgozik és kemény edzést végzett a konditeremben. Nyilvánvalóan tudjuk, hogy ő egy minőségi játékos és most fizikálisan is sokat erősödött."

 

Mennyire nyűgöztek le a fiatalabb játékosok az előszezon során?

"Azt hiszem, néhányukat már ismerjük. Jimmy Garner azt hiszem nagyon jó játékos, nagyon kedvelem őt és azt, ahogyan a labdával bánik. Nagyon agresszívan is játszik. [Anthony] Elanga ismét velünk tart és az előszezonja tökéletes volt. Remek kölyök, keményen dolgozik, mégis nagyon alázatos és azt hiszem minden jót megérdemel, ami most vele történik. A tökéletes jövőt látom benne, mint ahogy Jimmy-ben is és, ahogy a többi srácban is."

 

Ha ez előszezonban jól teljesítesz a menedzser és az edzők felfigyelhetnek rád. Úgy tűnik Anthony is ebben reménykedik.

"Ez több, mint jó teljesítmény, hiszen igen keményen edz. Mióta az előző szezonban átjött az első csapatba azt látjuk, hogy nagyon odateszi magát, ahogy mondtam nagyon-nagyon alázatos és szorgalmas. Az, ahogyan az emberekkel képes bánni az nagyon fontos része az első csapatnak és ez az amiért megérdemel minden lehetőséget, amit kap azért a teljesítményért, amit nyújt."

 

Mennyire vagy izgatott az új érkezők miatt - a játékosok ugyanolyan izgatottak, mint a szurkolók?

"Természetesen, amikor látod az érkezők nevét és tudod, hogy mit műveltek az előző pár szezonban az izgatottá tesz. Nagyon boldogok vagyunk mindenki miatt, aki érkezik és természetesen azok miatt is, akik velünk vannak már évek óta, ugyanis ők is fontosak, mert fejlődnünk kell, de közben meg kell tartanunk a játékosokat, hogy tovább tudjunk dolgozni. Ezzel a csapattal tudjuk, hogy lehetünk jobbak, de ha jön némi erősítés, a csapat még jobb lesz." 

 

Tudod milyen a szezon közepén érkezni. Egyszerűbb lehet az új igazolásoknak, hogy most csatlakoznak?

[Mosolyog]"Az a probléma, hogy ők majdnem úgy érkeznek meg, mint ahogy én tettem annak idején. Megérkezésem után két napot edzettem, aztán már játszanom kellett! Azt gondolom, mindig nehéz országot és csapatot váltani, nem számít mikor érkezel. Szerencsés voltam, hogy miután a Wolves ellen játszottunk, jött öt nap szünet és egy hét edzés a Marbellán [a 2020-as téli táborban] és nagyszerű volt találkozni a srácokkal és megismerni őket, szóval szerencsém is volt. Mindig nehéz egy új klubhoz igazolni, de ugyanakkor egy nagy csapathoz jössz, így izgatott vagy a játék miatt, nagy dolog egy ekkora csapat tagja lenni. Szóval nem hiszem, hogy van különbség aközött, hogy januárban vagy júliusban csatlakozol új csapathoz."

 

 

A csapatnál mindenki segíti az új igazolások beilleszkedését, ha jól sejtem.

"Természetesen mindig segítünk azoknak, akik a klubhoz érkeznek. Bárki, aki ide igazol és a klub részévé válik mindenkitől megkapja a segítséget, mert ahogy mindig mondjuk, olyanok vagyunk, mint egy család. Hosszú ideje játszunk együtt és az idény is hosszú és reméljük, hogy minél hosszabb lesz. Ha lehetséges nyerünk pár trófeát és ugyanakkor segítünk mindenkinek a beilleszkedésben. Ez nagyon fontos, ahogy az előbb említettem, mert azt akarjuk, hogy a klub és a csapat olyan legyen, mint egy család és mindent megteszünk ezért."

 

Milyen hatással lehet a szurkolók visszatérése a hazai formára?

"Remélem változni fog a hazai statisztikánk, ugyanakkor nem változik az idegenbeli mérlegünk. Bízom benne, hogy fejlődni tudunk itthon és, ahogy mondtam, a szurkolók nyomni fognak minket előre. Amikor szükséged van egy kisebb lökésre mikor fáradt vagy és szükséged lenne egy kis energiára, azt hiszem a közönség segíteni tud, hogy kicsit jobban menjen a játék, egy kicsit több erő kerül a lábainkban, aminek köszönhetően élvezhetővé tudjuk tenni számukra a mérkőzéseket. 

 

Az MUTV kamerái rögzítették, milyen mélyen elbeszélgettél Andreas Pereirával a Brentford elleni meccs alatt. Mit mondtál neki? Esetleg a góljáról esett szó?

[Mosolyog]"Arról beszélgettünk és persze a mérkőzésről. Gyönyörű gólt szerzett és kicsit ugrattuk, hogy eldőlt a szezon góljának sorsa, de utána mindenki hozzátette, hogy úgysem számít, mert ez csak egy barátságos meccs! [Mosolyog] Szép gól volt és mindenki örül a sikerének."

 

Már a nyitónapon megrendezésre kerülő Leeds elleni mérkőzésre és a jó rajtra gondolsz?

"Fejben már mindannyian készen állunk arra a találkozóra, mert tudjuk, hogy minden, amit előtte teszünk az arra a meccsre való felkészülés. Szeretnénk nyerni az Everton ellen és fejlődni, de a meccs segít felkészülni a Leeds elleni összecsapásra. Az elkövetkező két hétben keményen dolgozunk majd, hogy készek legyünk a mérkőzésre. Minden pillanatát élvezzük az ittlétnek és próbálunk csapatként fejlődni, hogy készen álljunk a játékra, hogy olyan csapat legyünk, akik egymásért harcolnak. Ez lesz a legfontosabb dolog ebben a két hétben, mielőtt megérkezünk majd a mérkőzésre."

 

Mennyire létfontosságú, hogy jól induljon a szezon?

"A múlt szezont nem kezdtük valami fényesen, de januárra már az elsők voltunk a tabellán. Persze azzal a hat ponttal, amit rögtön elvesztettünk egy kicsit közelebb lehettünk volna az első helyhez és februárban még mindig az első helyen tanyázhattunk volna, ezért mindig jó, ha az elején elkezdünk meccseket nyerni, mert ez adja meg azt a lökést és önbizalmat, amire szükséged van ahhoz, hogy meccsről meccsre haladva megpróbálj minden meccset megnyerni. Itt az ideje, hogy megtegyük a következő lépést és tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. Hiszünk ebben és meg is akarjuk tenni. Remélem mindenki tudja, hogy mit akarunk tenni. Nincs olyan játékos ebben a klubban, aki ne akarna trófeákat nyerni, ez biztos és néha jól mennek a dolgok, máskor meg nem, de továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy minden trófeát megnyerjünk, amit csak tudunk. Nem számít, hogy melyik trófeáról van szó, ha egy olyan klubnál játszol, mint a Manchester United, akkor minden versenyt meg kell nyerned, amiben részt veszel."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!