De Gea tíz éve Vörös Ördög

David de Gea immár tíz éve viseli büszkén a Manchester United mezét, ám elmondása szerint nem elégszik meg ennyivel és izgatottan várja, hogy a jövőben újabb trófeákat nyerjen a csapattal.


Múlt hét szombaton volt a spanyol hálóőr manchesteri debütálásának 10. évfordulója, jubileumát pedig stílusosan, egy kapott gól nélküli 4-0-ra megnyert mérkőzéssel ünnepelte meg az Old Traffordon, az Everton ellen.

 

A nevezetes nap fényét tovább növelte, hogy a lelátókon 55000 szurkoló is ott lehetett a barátságos mérkőzésen és jelenlétüknek az egész mérkőzés folyamán hangot is adtak.

 

De Gea 441 mérkőzéssel a háta mögött a 21. helyen áll a United örökranglistáján, melyen nemrég előzte meg a legendás kapust, Peter Schmeichelt és korából adódóan akár még az első helyre is esélyes lehet.

 

 

Mindez szép és jó, de a 30 éves hálóőr nem a múltban él és lelkesen mesélt exkluzív interjújában arról, hogy szerinte mi minden vár még rá a Vörös Ördögöknél. Amint az az alábbiakban olvasható a spanyol rendkívül magabiztos és eltökélt szándéka, hogy a hamarosan kezdődő szezonban trófeákat nyerjen a csapattal. 

 

"Sok évet töltöttem már ennél a csapatnál, ami hatalmas büszkeség számomra. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan hatalmas klub része lehetek, mint a Manchester United."

 

"A jelenben kell élnem és azt hiszem még sok év áll előttem itt, ami miatt nagyon izgatott vagyok. Erősnek érzem magam és szeretnék minél jobban teljesíteni. Jól érzem magam, magabiztos vagyok és úgy gondolom, hogy a magabiztosság mindannyiunk számára fontos."

 

Sokan emlékeznek még biztos de Gea bemutatkozására a városi rivális ellen 3-2-re megnyert találkozón a Wembley-ben, ami egy olyan meccs volt Sir Alex irányítása alatt, melyen a United 2 gólos hátrányba került, majd végül győzelmet ünnepelhetett. Az első játékrészben Dzeko és Lescott találataival még a City vezetett, ám a Vörös Ördögök bátor játékkal Smalling és Nani találatainak köszönhetően a második félidőben fordítani tudtak.

 

"Emlékszem, hogy 20 éves koromban érkeztem ide és egyből a United kapujában találtam magam az angol Szuperkupa döntőjében a Wembley-ben" - emlékezett vissza David. "Nagyon különleges pillanat volt."

 

"Előttem van a mai napig, hogy két góllal ment a City, majd visszajöttünk a mérkőzésbe és az utolsó pillanatokban Nani megszerezte a győztes gólt is. A szurkoló is nagyszerűek voltak. Felejthetetlen pillanat volt és sikerült nyerni is, aminek köszönhetően jól indult a szezon. Nagyszerű nap volt számomra."

 

De Gea elismerte, hogy debütálásakor egyből megízlelte azt a fajta éhséget, ami a siker felé hajtotta mindig is a csapatot. 

 

"A kezdetektől fogva megtapasztaltam, hogy mindegy, hogy vezetünk, vagy 2-3 gólos hátrányban vagyunk, ez a csapat harcolni fog és a végsőkig küzd majd, hogy megnyerje a mérkőzést."

 

"Ezek tények, mert a klub története során is ezt láthattuk, mindig is ezt tették. Mi is rengeteg találkozón tudtunk már fordítani úgy, hogy akár az utolsó pillanatban szereztük meg a győztes találatot. Az a nap sem volt más, a végén jött a győztes gól."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!