Játékosértékelés: Southampton 1-1 Manchester United

Lássuk a Southampton elleni idegenbeli mérközést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: A bekapott gólról nem tehetett, ezen felül pedig szokás szerint Ward-Prowse próbálkozott próbára tenni. Szerencsére ezúttal nem sikerült túljárnia az eszén, ahogy Armstrongnak se egy hatalmas védelmi hibát követően. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Időnként igyekezett fel-fel lépdesni a támadásokhoz, de az első félidőben ebből csak nagyon keveset láthattunk tőle. A fordulást követőn ez gyakrabban előfordult. 6

 

 

Victor Lindelöf: A Leeds elleni teljesítményéhez képest elég nagy visszaesés volt ez a mérkőzés. Voltak bizonytalanságai, amikor pedig támadásban az ellenfél kapuja elé került, nem tudott élni a helyzetével. 5

 

 

Harry Maguire: Pocsék meccse volt. Nem tudjuk mi történt vele, de a bekapott gól előtt ő engedte lőni Adamsat, ezen kívül pedig a meccs végén hatalmasat hibázva tőle vették el a labdát Armstrong ziccerénél. Hiába volt egy kapufája az első félidőben, ez így kevés volt tőle. 5

 

 

Luke Shaw: Szokásához híven gyakorlatilag balszélsőt játszott. Támadásban nagyon gyakran megtalálható volt, a pontrúgásai pedig veszélyesek voltak. Nem rajta múlt, hogy ez az eredmény született. 7

 

 

Nemanja Matic: Tudjuk, hogy McTominay sérülése miatt került a kezdőbe, de a különbség szabad szemmel is jól látható volt. Amellett, hogy vele sokkal védekezőbb felfogású volt a csapat, futásmennyiségben és agresszióban se hozta a skót szintjét. 5

 

 

Fred: Az ő lábán pattant meg a Szentek vezetőgólja előtt a labda, de ami fájóbb, hogy rengeteg labdát szórt el, pontatlan volt és állandóan a játékvezetéssel volt elfoglalva. 4

 

 

Bruno Fernandes: Remek Pogbaval való összjátéka hozta össze az egyenlítőgólt. Küzdött, hajtott, nagyon akart, de ezúttal nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan szerette volna, az ellene elkövetett faultokat pedig konzisztensen nem fújták be. 6

 

 

Mason Greenwood: A Leeds elleni teljesítménye láttán teljesen indokolatlan volt a csatár pozícióból a szélre kihelyezni, főleg Martial teljesítménye láttán. Sokkal kevesebbet tudott játékban lenni. De amint középre húzódott, meg is szerezte az egyenlítést és később Martial lecserélésével már csatárt játszott. 7

 

 

Paul Pogba: Nagyon élte a játékot, odaadóan és lelkesen hajtott azért, hogy gólt szerezzen. Újból növelni tudta a gólpasszai számát és többször is megvillantotta klasszisát. Sajnos ezúttal a társak teljesítménye nem nőtt fel hozzá. 8

 

 

Anthony Martial: Ráfoghatjuk ezt a teljesítményt arra, hogy mióta nem szerepelhetett a kezdőben, de az az igazság, hogy pontosan ez az a játék, amiért sokan nem kedvelik a franciát. Képtelen volt középcsatárként helyzetbe kerülni, a labdákat belevezette az ellenfélbe, rossz döntéseket hozott és lassú volt. Nem érdemelte meg a kezdőcsapatbeli tagságot. 3

 


Cserék:

 

Jadon Sancho: (59. percben Anthony Martial helyett) Volt spiritusz a mozgásában és a megoldásaiban, de ahhoz képest, hogy a csapat a vezetőgól megszerzéséért hajtott, keveset találkozott a labdával. Azért még érződik, hogy nincs meg a kémia a társakkal. 6

 

 

 

Scott McTominay: (76. percben Fred helyett) Nagy kár, hogy kisebb sérülét miatt nem lehetett kezdő, nagy szükség lett volna az egész meccsen arra az energiára, amit a beállása után hozott. 6

 

 

Jesse Lingard: (86. percben Nemanja Matic helyett) Későn érkezett, nem volt lehetősége nagy dolgokra. 6

 


Menedzser:

 

Ole Gunnar Solskjaer: Az egyik rossz döntését Matic csapatba állításával kényszerűségből hozta meg, Greenwood helyére Martialt állítani a csatársorba viszont nem volt kötelező. 6
 
 
 
 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Paul Pogba

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!