Ole a BL-ről, a csapatról és a Farkasokról

Ole Gunnar Solskjaer alig várja, hogy vasárnap délután a 100. Premier League mérkőzésén ülhessen le a Manchester United kispadjára, mint a csapat menedzsere és elmondta, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy mindig csak előre tekintsenek, nem pedig vissza.


A norvég menedzser úgy véli, hogy a jelenlegi kerete az eddigi legerősebb, amióta átvette a Vörös Ördögök irányítását és bízik benne, hogy az eddig két meccsből megszerzett négy pont a Wolves elleni összecsapás végén újabb három ponttal gyarapodik majd.

 

Solskjaer a klubmédia riporterével, Stewart Gardnerrel beszélgetett és elmondta véleményét a Bajnokok Ligája sorsolásról, beszélt a sérültekről és a Wolverhampton elleni bajnoki mérkőzésről is.

 

Ole, először is beszéljünk kicsit a Bajnokok Ligája sorsolásról. Atalanta, Villarreal, Young Boys. Mi a véleményed?

"Akadnak nagyon várt találkozók. Mind emlékszünk arra, hogy mi történt legutóbb a Villarreal ellen, akikkel már a Bajnokok Ligájában is találkoztunk pár alkalommal és minden esetben döntetlen született. Ráadásul az Európa-liga döntője volt az egyetlen meccsünk ellenük, amikor gólt szereztünk. Bízom benne, hogy az előttünk álló két mérkőzés sokkal jobb lesz és megmutatjuk, hogy tanultunk az ottani hibáinkból. A Young Boys ellen néhány éve játszottunk, mielőtt még engem kineveztek. Arról a korábbi összecsapásról sokat meséltek a srácok, hogy nem volt a legjobb a pálya, de ha jól tudom azóta sokminden változott ott is. Az Atalanta úgy élmény lesz számunkra, de egy olyan csapatról van szó, akiket nyomon követtünk, hiszen Amad is tőlük érkezett. Kiválóan játszanak, nagy iramot diktálnak a meccseiken. Nagyon tisztelem a menedzserüket, Gian Piero Gasperini-t és persze Unai Emery-t és David Wagnert is. Remek csoport alakult ki és alig várom, hogy elkezdjük a meccseket."

 

Ad-e extra motivációt az, hogy a tavalyi idényben remekül kezdte a csapat a BL csoportköröket, de végül nem sikerült továbbjutni az egyenes kieséses szakaszba?

"Egyértelműen. Mindig megkapod a szurkálódást, ha nem sikerül nyerni, vagy tovább jutni. Minden ilyen eset csalódás számunkra és ott van a vágy és az eltökéltség, hogy megmutassuk, hogy képesek vagyunk felülkerekedni és tovább jutni. Nagyon izgalmas ez a sorozat, mert minden csapat kiváló és bármi megtörténhet bárkivel."

 

Emlékszel még, hogy a csoportkörökben hányszor találtál be? Ha jól számoltam 15 alkalommal.

"Voltak emlékezetes meccseink, például 1998/99-ben, amikor a Barcelona, a Bayern és a Brondby volt még velünk egy csoportban, de ha jók az emlékeim nem játszottam túl sokat akkor. Nem számoltam a gólokat, de az emlékezetes, hogy hazai pályán játéklehetőséget kaptam azon a meccsen, amin 3-3-re végeztünk a Barca ellen. Fantasztikus volt."

 

Ha a Wolves elleni meccset nézzük, akkor az biztos, hogy Scott hiányozni fog.

"Scottot sajnos meg kellett műteni és így nem tud játszani. Szerettük volna elkerülni az operációt és megpróbáltuk minden lehetséges módon kezelni, de nem maradt más választás. Már túlságosan nagy fájdalmai voltak. A Southampton elleni találkozót követően meg is született a döntés gyorsan. Marcus is a rehabilitációját végzi még, de már kint a gyepen. Jó állapotban van, de még néhány hétre eltelik mire újra láthatjuk a csapatban. Telles is keményen dolgozik, ahogy Dean is. Bízunk benne, hogy mind a négy srácot minél előbb visszakaphatjuk."

 

Scott esetében mindenkit meglepett, hogy ennyire komoly a helyzet.

"A felkészülési szezonban is látszott már, hogy nincs rendben. Keveset is játszott, közben pedig folyamatosan kezeléseket kapott. Rengeteg munkát tettünk bele abba, hogy műtét nélkül sikerüljön a gyógyulás. Sajnos eredménytelenül."

 

 

Cavani újabb egy hetet tudott edzeni.

"Igen, minden egyes hét fontos a szezon korai időszakában. Az előző, rendhagyó idényben mindenki tudott játékperceket szerezni korán, mert hamar elkezdődött a Ligakupa. Most egy kicsit nehezebb, mert még csak 7-8 naponta voltak meccseink. Még mindig szeretnék a srácok számára plusz perceket adni, mert tudjuk, hogy mindenkire szükség lesz a szezon során, de a jelenlegi ütemben ez nagyon nehéz. Az edzés nagyon fontos és remekül teljesít."

 

A fentiek értelmében az újak számára is volt egy újabb hét, amely során folytatni tudták a beilleszkedést.

"Igen. Raphael és Jadon is kicsit később kezdték meg a felkészülést betegség, vízum, illetve karantén miatt, de nagyszerű munkát végeztek ezen a héten is."

 

Azt nyilatkoztad, hogy nyitott vagy megfelelő ajánlat esetén arra, hogy Amad kölcsönbe kerüljön, közben úgy hírlik, hogy meg is van, hová fog kerülni.

"Igen, ezt mondtam. Még nem 100%, de a fontos dolgokban megvan az egyetértés. Még nem fogom elárulni, hogy melyik csapatról van szó, de találtunk egy olyat, ami miatt Amad és mi is nagyon izgatottak vagyunk."

 

A Farkasok elleni mérkőzések mindig szorosak, 0-0, 1-0. Mi a véleményed erről?

"Nem tudom pontosan, hogy hány mérkőzést nyertünk meg a Wolves ellen, de arra emlékszem, hogy a legtöbb esetben 1 góllal nyertünk, ha volt egyáltalán gól. Hiába jött Bruno Lage , akivel kicsit agresszívabb a támadójátékuk, az alapelveken nem változtattak. Ennek fényében pedig arra számítok, hogy hasonló stílusban fognak játszani, mint korábban."

 

 

Ez lesz a 100. Premier League meccsed a United élén, mint menedzser. Milyen érzés ez számodra?

"Ezt már kérdezték korábban is tőlem, de bevallom őszintén, nem nagyon tekintek visszafelé. Még meg is lepődtem, amikor közölték, hogy 100. Igazából lehetne az 50., vagy a 150. is, nincs idő hátradőlni és nézegetni a statisztikákat. Csak a következő meccsre koncentrálok. Természetesen azt érezzük, hogy fejlődtünk és szerintem a csapat van most olyan erős, mint amikor még én játszottam."

 

Közeledik a válogatott szünet. Mik a terveid? Szabadságot kapnak a játékosok, vagy terveztek esetleg edzőmeccseket?

"Edzeni fogunk és lehet sikerül összehozni zártkapus mérkőzést is és kapnak egy kis szabadságot is a srácok. Azok, akik nem mennek válogatotthoz már a felkészülési időszak eleje óta edzenek, szorgalmasak és fantasztikusak voltak. Azok, akik válogatottak lettek jól játszottak és edzésben is lesznek. Akik maradnak kapnak egy kis pihenőt, majd folytatjuk a munkát. Úgy tervezem, hogy hétfőtől folytatjuk az edzést és hétvégére kimenőt kapnak a fiúk."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Wolverhampton - Manchester United

Premier League, 3. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!