Ronaldo érzelmes üzenete a United szurkolóinak
Cristiano Ronaldo érzelmes üzenetet küldött a Manchester United számára szerte a nagyvilágba, miután hivatalossá vált, hogy az átigazolási folyamat végére pont került és hazatér az Old Traffordra.
A hosszú és szenvedélyes Instagram bejegyzésben, amit 336 millió követőjével osztott meg a portugál világklasszis elmondta, hogy már alig várja, hogy találkozzon a szurkolókkal és újabb sikereket érjenek el a klubbal.
A posztban ráadásul még egykori menedzserének és mentorának, Sir Alex Fergusonnak is üzent.
"Mindenki, aki ismer engem tudja, hogy mit érzek a Manchester United iránt" - írja Ronaldo. "Az évek, amiket ebben a klubban töltöttem elképesztőek voltak és az út, amit együtt megtettünk aranybetűkkel íródott be ennek a nagyszerű és csodálatos csapatnak a történetébe."

"Nem tudom szavakkal kifejezni az érzéseimet, miután láttam, hogy világszerte mit váltott ki, hogy visszatérek az Old Traffordra. Olyan ez mint egy valóra vált álom. Miután visszatértem és a Manchester United ellen játszottam, még ellenfélként is mindig hatalmas szeretetet és tiszteletet éreztem a szurkolók részéről. Ez 100%-ban az amiről álmodik az ember."
"Az első bajnoki címem, az első kupagyőzelmem, az első meghívóm a portugál válogatottba, az első Bajnokok Ligája címem, az első Aranylabdám és Aranycipőm mind ennél a különleges klubnál születtek, amikor Vörös Ördög voltam. Történelmet írtunk a múltban és ezt fogjuk folytatni. Erre szavamat adom!"
"Itt vagyok!"
"Visszatértem, ahová tartozom!"
"Írjunk történelmet újra!"
"PS.: Sir Alex, ez Neked szól!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ