Bruce elrontaná a United örömét
A Newcastle United menedzsere, Steve Bruce elárulta, hogy a csapata azon lesz, hogy elrontsa Cristiano Ronaldo régóta várt visszatérését, ugyanis a Szarkák első győzelmükre készülnek az Old Traffordon 2013 óta.
A Manchester United egykori védője, aki 400 mérkőzésen lépett pályára a csapattal, üdvözölte Ronaldot, mint a "világ egyik legjobb játékosát" és azt állítja, hogy az Álmok Színháza többszörösen is teltházas lehetne az újabb szenzációnak debütálás miatt.
"Amikor te vagy a világ legjobb játékosa, vitathatatlan hogy ez simán megtörténhetne" - nyilatkozta Bruce, a játékot megelőző konferencián. "Hihetetlen sztori a visszatérése. Biztos vagyok benne, hogy meg tudnák tölteni a lelátókat tízszeresen is, ha akarnák!"
"A mi feladatunk, kimenni a pályára és megnehezíteni a dolgukat, amennyire csak tudjuk."
A Szarkák az idei szezonban nem nyertek még mérkőzést a Premier Leagueben, két vereség mellett csak egy döntetlent ért el a csapat, utóbbit a Southampton ellen, ahol a Szentek az utolsó pillanatokban mentettek pontot. A Newcastle menedzsere hozzátette, hogy biztos karneváli hangulatban fognak farkasszemet nézni a Vörös Ördögökkel, ahol mindenki oda fogja tenni magát.
"Ez valami olyasmi, amiért mindannyian a futballnak élünk, a nagy színpad, az atmoszféra, szinte egy nagy karnevál, mint ami most délután is lesz az Old Traffordon. Ez az, amiért játszol, és azért megyünk oda, hogy a legnagyobbakkal és a legjobbakkal szálljunk szembe, ez az, ami vár ránk ezen a hétvégén." - tette hozzá Bruce.
"Amikor az Old Traffordra utazol, egy dolog van, amit biztosan tehetsz, mégpedig az hogy kiélvezd az ottlétet, élvezd a kihívását annak, hogy az ország egyik legnagyobb csapata ellen játszhatsz. "
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Cristiano Ronaldo
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |