Játékosértékelés: Manchester United 0-1 Aston Villa

Lássuk az Aston Villa elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Nem akadt sok dolga a mérkőzésen, bár az első félidőben Maguire elég kellemetlen helyzetbe hozta, de végül menteni tudott a spanyol kapus. A szögletből bekapott gól pedig nem varrható a nyakába. 6

 

Aaron Wan-Bissaka: Főleg az első játékrészben próbálkozott a támadások építésében, bár továbbra sem tud igazán veszélyes lenni ebben a mutatóban. Valószínűleg a mérkőzésre kilátogató Gareth Southgate nem fogja ez alapján behívni a válogatottba. 5

 

 

Raphaël Varane: Továbbra is érződik rajta, hogy még nem teljes az összhang közte és Maguire között. Volt egy veszélyes csúsztatása egy szögletet követően, amelyből Pogba szerezhetett volna gólt. 5

 

 

Harry Maguire: Nem igazán tudott ma vezére lenni a csapatnak és a Villa egy-egy gyors ellentámadásánál kicsit lassúnak is tűnt. Kis híján feliratkozott a gólszerzők közé, ám végül a kényszerű csere sorsára jutott, reméljük, hogy csak elővigyázatosságból. 5

 

 

Luke Shaw: A szokásos módon aktív volt a bal szélen, ám egyszer nagyon megtréfálták és a helyén robogott el a vendégek támadása. Igaz az akció során visszaért a védelembe, de utána mellőle érkezett a beadás, amely csak a Villa játékosának köszönhetően nem lett gól. Sérülés miatt azonban a 34. percben kénytelen volt elhagyni a játékteret, reméljük nem kell megint hónapokat kihagynia. 4

 

 

Scott McTominay: Továbbra sem találja a megfelelő ritmust mióta visszatért műtétjét követően. Ugyan nem tudunk felróni neki semmit komolyabbat a találkozó során, de kiemelkedőt sem. Ole pedig a hajrára le is cserélte. 5

 

 

Fred: Ismét kihagyhatatlannak bizonyult a brazil középpályás, amit bevalljuk mi sem feltétlen értünk, de úgy látszik Ole ragaszkodik hozzá. Az mondjuk vitathatatlan, hogy McTominay mellett kevésbé életveszélyes a játéka, de pluszt ő sem tudott hozzátenni a mai mérkőzéshez. 5

 

 

Mason Greenwood: Nem tudunk olyan találkozót felidézni, amelyen ennyire önző lett volna az angol tinédzser. Legalább két olyan helyzet is kialakult általa, amelyben jobb lett volna, ha passzol. Az akarás látszott rajta, de ma nem hozott jó döntéseket. 4

 

 

Bruno Fernandes: Nem ment ma a portugál maestronak, amit mi sem mutat jobban, mint, hogy a hajrában kihagyta a rábízott tizenegyest, ami nem igazán szokása. 4

 

 

Paul Pogba: Ha valakin látszott az akarás, akkor az a francia középpályás volt. Több veszélyes helyzete is akadt, de sajnos ma nem jött össze a Pogboom. 6

 

 

Cristiano Ronaldo: Az első dolog, ami eszünkbe jutott a meccs után a portugál klasszisról, hogy "Ő is pályán volt ma?" Nagyon eltűnt a mezőnyben és nem tudta újabb góllal, gólokkal gyarapítani a meglévők sorát. Talán Greenwood egy-két helyzeténél, ha az angol őt választja a lövés helyett eredményes lehetett volna. 5

 



Cserék:

 

 

 

Diogo Dalot: (34. percben Luke Shaw helyett) Kényszerből állt be Shaw sérülése miatt és így a bal szélen kellett játszania. Nem tudta ő sem megváltani a világot, de legalább küzdött. 5

 

 

 

Victor Lindelöf: (67. percben Harry Maguire helyett) Dalot mellett valószínűleg ő sem nagyon kapott volna ma szerepet, ha nincs Shaw és Maguire sérülése, bár igaz, ami igaz, nem nyújtott rosszabb teljesítményt, mint Maguire. 5

 

 

Edinson Cavani: (82. percben Scott McTominay helyett) Nagyon örültünk, hogy Cavani visszatért a csapatba és kicsit bíztunk abban a mérkőzés előtt, hogy akár a kezdőben is helyet kaphat majd, igaz akkor valószínűleg Solskjaernak fel kellett volna adni a 4-2-3-1-es formációt. Végül a 82. percben állt be McTominay helyére nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy hátha villan egyet és megszerzi a United a győzelmet, ám végül a Villa játékosa pont őt hagyta faképnél annál a szögletnél, amelyből a vendégek győztes találata született. Halkan jegyezzük meg, hogy nem feltétlen értjük, miért ő fogta a nála jóval nagyobb darab birminghami védőt, aki előre jött fejelni. 4



Menedzser:

 

 

 

Ole Gunnar Solskjaer: Hiába az orrsúlyos gépezet, a legutóbbi két találkozón nem igazán találta meg a norvég a vendégek legyőzésének módját, így zsinórban második hazai meccsét bukta el a United, melyeken még gólt sem tudtak szerezni. Ugyanakkor jegyezzük meg azt is, hogy a cserékkel nem nagyon tudott játszani Ole, hiszen a háromból kettőt kényszerből kellett meglépnie Shaw és Maguire sérülése miatt. 4
 
 
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Paul Pogba

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!