Manchester United U23 - Everton U23 - 1-0
A Manchester United U23-as csapata második győzelmét ünnepelhette a Premier League 2 bajnokságában, miután 1-0-ra legyőzték az Everton csapatát a Southport Stadium pályáján péntek este.
Anthony Elanga létfontosságú gólt szerzett a mérkőzés 3. percében, de az este vége felé ki is állították őt, csapattársával Bjorn Hardley-val és az Everton játékos, Charlie Whitaker-rel együtt, miután összeakaszkodtak egymással a hosszabbításban.
A United és az Everton hasonló eredményeket produkált a szezon utóbbi időszakában. A Vörös Ördögök a tabella első nyolc helyezettjével kezdték az idényt és ezzel öt pontot gyűjtöttek, míg a Stolverkosok egy pontot szereztek ugyanennyi mérkőzés alatt. Ugyanakkor mindkét csapat egy-egy győzelmet regisztrált közös találkozójuk előtt, a Manchester United a Brighton & Hove Albiont győzte le 2-1-re, míg az Everton a Derby County ellen tudott nyerni 1-0-ra.
Úgy tűnt tehát, hogy szoros mérkőzésre van kilátás a szerény szurkoló tömeg számára, akik dacoltak a szeles és hűvös estével, hogy ott lehessenek a Haig Avenue-n, a tengerparti város hagyományos nevével ellátott pályáján.
A szurkolók alig kényelmesedtek el ülőhelyeiken, amikor a United megszerezte ideje korán a vezetést. Dillon Hoogewerf indult meg a jobb oldalon az oldalvonal mellett, majd beküldte középre a labdát, ahol Shola Shoretire-t találta meg, ő továbbított Elanga felé, aki nem hibázott, berúgta a labdát a szinte üres kapuba. 1-0
Nagyon jó meccskezdet volt ez a United számára, továbbá anélkül sikerült megőrizniük az előnyt a mérkőzés hátralévő részében, hogy ők tudták volna növelni azt.
Nem meglepő módon az Everton támadókedve fokozatosan erősödött és egyre jobban kezdte átvenni az irányítást a Unitedtől, ezzel nem kevésszer tesztelve Matej Kovar kapus képességeit.
Az első félórában kétszer is veszélyeztettek a liverpooli csapat játékosai, a Vörös Ördögök hálóőrét először Luke Butterfield tornáztatta meg, röviddel később Stanley Mills próbálkozhatott.

A félidőben a United vezetésével fordultak a csapatok, de nem sokon múlott, hogy Shoretire meg tudja növelni a hazaiak előnyét ezzel megtörve a hosszú gólcsendet.
A második félidőben szinte ugyanaz történt, mint az elsőben, annyi különbséggel, hogy az Everton talán többször próbálkozott, de nem találtak rést a pajzson, Kovar makacsul és határozottan őrizte kapuját.
Kicsivel a meccs vége előtt Elanga és Whitaker összekaptak, aminek következtében mindkét csapat oldaláról komoly zavargások alakultak ki. A bíró, Lewis Smith konzultált mindkét asszisztensével, aminek következtében Whitakert az Evertonból, míg a United csapatából Elangat és Hardley-t küldte el hamarabb zuhanyozni.
Sajnálatos befejezése volt ez az amúgy izgalmas és küzdelmes mérkőzésnek.
Meccs összefoglaló:
United: Kovar; Wellens, Mengi (McShane 46), Hardley, Fernandez; Svidersky, Savage; Hoogewerf (Emeran 69), Shoretire, Iqbal (Hugill 69); Elanga.
Nem használt cserék: Mee, Mainoo.
Gólszerző: Elanga 3.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Anthony Elanga
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |