Ole véleménye az Everton elleni döntetlenről

Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere elismerte, hogy rendkívül csalódott az Everton elleni döntetlen miatt.


Anthony Martial Bruno Fernandes passzából betalált az első félidő végén és előnyhöz juttatta a Vörös Ördögöket, azonban a második játékrész elején Townsend egyenlíteni tudott az Old Traffordon, ezzel pedig pontosztozkodásra kényszerültek a házigazdák. 

 

A döntetlen nem elég jó

"Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült 3 pontot szereznünk, hiszen azért küzdöttünk, hogy nyerjünk. A gólunk is azt mutatta, hogy jó úton haladunk a 3 pont megszerzése felé. Úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk az első félidőben. Uraltuk a játékot, nyomás alatt tudtuk tartani őket és jó helyzeteket hoztunk létre. Nagyon örültem Anthony góljának is. A Premier League-ben végig oda kell figyelni és követni a játékot. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt."

 

Zseniális Martial

"Remek volt a mozgása és nagyon jól játszottak össze Scott, Mason, Bruno és Anthony. Remek befejezés volt. Nagyon örülök a góljának. Sajnos azonban összeszedett egy kisebb sérülést, így le kellett jönnie."

 

 

Remek Everton

"Az előző szezonban 2-0-ra mentünk az Everton ellen, majd gyorsan egyenlítettek. Vannak olyan játékosaik, akik pillanatok alatt képesek fordítani a meccs képén. Gray és Townsend nagyszerű tempót diktáltak a fordulást követően és remek gólt hoztak össze."

 

Az egyenlítő gól

"Jól szervezettek vagyunk, de egyszerűen nem foglakozunk eléggé az ellentámadásokkal és néhány esetben ráfázunk erre. Ilyen a futball."

 

A VAR ma helyesen döntött

"Bíztam benne, hogy a VAR ma közbelép és helyes döntés született. Jadonnal volt egy szóváltásom, hogy nem lehet így elbukni a labdát a Premier League-ben, biztos vagyok benne, hogy többet nem fordul elő."

 

A szezonkezdet

"Csalódott vagyok a legutóbbi két hazai bajnoki miatt. A Villa és az Everton elleni találkozókon alulmúltuk az elvárásainkat. Meg kell nyernünk a hazai meccseinket legyen bármilyen jó csapat is az ellenfél. Tovább kell dolgoznunk és javulnunk kell a nemzetközi szünet után. Sok sikert kívánok a válogatottakhoz utazó játékosoknak, azokkal pedig, akik itt maradnak elemezni fogjuk a helyzetet és várjuk a Leicester elleni mérkőzést."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!