Ronaldo üzenete a szurkolóknak az Atalanta elleni meccs előtt
A Manchester United világklasszisa, Cristiano Ronaldo izgatottan várja a begamói Atalanta elleni mérkőzést, valamint visszatérését Olaszországba, melyet 3 esztendőn keresztül otthonának nevezhetett.
A portugál klublegenda az előző 3 idényt a Juventus csapatánál töltötte Torinóban, majd a nyári átigazolási időszak végén hazatért Manchesterbe. Ronaldo 6 alkalommal lépett pályára Olaszországban az Atalanta ellen, a ma esti házigazdák által képviselt minőségre pedig mi sem jobb példa, hogy ebből a 6 alkalomból mindössze egyszer örülhetett Cristiano és csapata győzelemnek, 4 esetben döntetlen született és 1 alkalommal vereségbe szaladtak bele a Zebrák. Ezeken a találkozókon a portugál támadó 3 alkalommal volt eredményes, köztük a Coppa Italia döntőjében.
Ronaldo az előző hónap végén pályafutása 2. győzelmét aratta az Atalanta ellen, ráadásul a 3-2-re megnyert találkozón ő szerezte a győztes találatot a Vörös Ördögök számára. A visszavágóra ma este kerül sor Bergamóban, a 36 éves játékos pedig alig várja már, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Az összecsapást megelőzően pedig az Instagramon írt követőinek.
"Visszatérek Olaszországba. Abba az országba, amely csodás fogadtatásban részesített engem és a családomat is. Ez egy csodálatos hely, amely örökre a szívemben marad."
"Tapasztalatból tudom, hogy soha nem könnyű Bergamóban játszani az Atalanta ellen, de mindent megteszünk, hogy megtartsuk első helyünket a csoportban. Ez a Bajnokok Ligája, mi pedig a Manchester United vagyunk. Ide tartozunk! gyerünk ördögök!
Hétfői sajtótájékoztatóján a menedzser cáfolta az újságírók azon felvetését, hogy Ronaldonak mindenáron bizonyítania kell annak kapcsán, hogy az elmúlt szezonokat a Juventusnál töltötte.
"Nem számít, hogy Cristiano, vagy Bruno hogyan játszik, mert mindenki tudja róluk, hogy győztes mentalitásuk van. Mindig a lehető legmagasabb szinten motiváltak, amennyire csak egy focista, vagy bármely sportoló lehet."
"Ezért képesek a legmagasabb szintre eljutni és nem kell senkinek sem bizonyítaniuk kényszerből. Egyedül a csapatnak, önmaguknak, a klubnak és a szurkolóknak kell megfelelniük, senki másnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Atalanta - Manchester United
Bajnokok Ligája, 4. csoportmérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |