De Gea reakciója a Watford elleni vereségre
Daveid de Gea reagált a Manchester United Watford elleni Premier League vereségre.
A spanyol kapus két büntetőt is kivédett az első félidőben a Vicarage Roadon, azonban még ennek ellenére is 4 alkalommal kellett kiszedni hálójából a labdát a watfordi támadásokat követően.
"Egyszerű a képlet, sokkal jobban játszottak, mint mi. Több helyzetük volt, mint nekünk, jobban küzdöttek, mint mi és jobban akarták a győzelmet, mint mi. Ha őszintén akarok fogalmazni, akkor kínos volt az első félidő. Simán kaphattunk volna 4 gól már az első félidőben is. Elfogadhatatlan az a szint, amit ma mutattunk."
"Jól ment minden számomra a meccs elején. Kivédtem a két büntetőt és akkor azt mondtam, ez az, gyerünk, van esélyünk a győzelemre. Aztán folyamatosan adtuk nekik a helyzeteket és újra és újra gólokat kaptunk. Nem tudom mit mondjak...nehéz pillanat ez. Szeretnék még egyszer elnézést kérni a szurkolóktól az elfogadhatatlan teljesítményünk miatt."

"A második félidőben kialakított helyzetek sem bizonyultak elégnek, ahogy mondtam az első pedig kínos volt. Az első perctől kezdve játszanunk kell, de tényleg nagyon nehéz most megszólalni és nem tudom mit mondjak. Nehéz, mert látjuk, hogy a szurkolók ott vannak, buzdítanak minket és ismét csak bocsánatukat tudom kérni, nehéz helyzetbe kerültünk és próbálunk mindent megtenni, hogy ez javuljon. Próbálunk rendeződni, hogy újra győzni tudjunk és oda vigyük a csapatot, ahová való."
"Donny nagyszerű volt, szenvedélyes és erős. Örülök a góljának, megérdemelte, de sajnos csapatként leszerepeltünk, nagyon gyengék voltunk. Nagyon nehézzé tettük az elmúlt egy hónapot a magunk számára és ideje nagyon elgondolkodnunk azon, hogy mit csinálunk rosszul, mert ez az egész egy rémálom."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló