De Gea: Többet akartunk a döntetlennél
David de Gea szerint elégedettnek kell lenniük a Chelsea ellen megszerzett rendkívül fontos 1 ponttal, de kitart amellett, hogy a győzelmen kívül semmilyen eredmény nem elég jó és elfogadható ennél a klubnál.
A Premier League-ben elért rendkívül kiábrándító eredmények hadát követően de Gea fontos szerepet játszott a csapat Villarreal elleni győzelmében, ezt követően pedig a vasárnapi, Chelsea elleni döntetlenben is vitathatatlan erényei voltak a spanyol hálóőrnek.
De Gea 4 nagyvédést is bemutatott az 1-1-re végződő összecsapáson, az egyiket már a találkozó legelején, amikor Hudson-Odoi próbálkozását hárította. Ezeknek köszönhetően Jadon Sancho gólja, melyet Jorginho egyéni hibáját követően szerzett az angol támadó vezetéshez juttatta a vendégeket, a házigazdák pedig csak egy büntetőből tudtak egalizálni a Sancho találatánál nagyot hibázó Jorginhonak köszönhetően. A mérkőzés végül a vártnál szorosabb eredményt hozott és mindkét alakulatnak meglett volna a lehetősége akár arra is, hogy megszerezzék a 3 pontot.
"Azt gondolom, hogy nekünk sosem lehet elég az 1 pont megszerzése" - mondta de Gea az MUTV-nek. "Viszont a jelenlegi nehéz helyzetben úgy vélem, hogy nagyon fontos most ez az 1 pont is, amiért megküzdött a csapat és büszke vagyok a srácokra. Sikerült ismét csapatként játszanunk, elégedett vagyok a teljesítménnyel."
Más médiának nyilatkozva a mérkőzést követően David "nagy pontnak" nevezte a körülményekre való tekintettel a United által megszerzett 1 pontot. Számos játékos nyújtott kiemelkedő teljesítményt a Vörös Ördögök között, köztük volt a spanyol kapus is, de remek munkát végzett Fred, Matic és McTominay is, akik keményen küzdöttek minden egyes labdának a megszerzéséért.

"Úgy gondolom, hogy a csapatszellem nagyszerű volt. Küzdöttünk, elszántak voltunk és megvolt bennünk a győzelem utáni vágy. Ez pedig további önbizalmat ad nekünk ahhoz, hogy a nagy mérkőzéseken jó eredményeket érjünk el, hogy a szurkolók olyan csapatot láthassanak, amely jól játszik és győzelmeket ér el."
"Tudtuk, hogy nagyon oda kell figyelnünk az elő 20-25 percben és el kell kerüljük a kapott gólt. Agresszívak voltak, de elég jól védekeztünk. A srácok mindent beleadtak és jó volt látni, hogy mindneki hajtott és küzdött a klubért."
Újabb nagy meccs vár a Unitedre, hiszen csütörtökön este az Arsenal látogat az Old Traffordra, de Gea pedig úgy gondolja, hogy ő és csapattársai magukkal viszik a magabiztosságot, amit a Chelsea ellen is mutattak.
"Úgy gondolom, hogy magunkkal kell vinnünk azt a magabiztosságot, amit a Chelsea ellen is mutattunk. Tudjuk, hogy az Arsenal nagyon jó szakaszban van, fejlődnek, jól játszanak, izgalmas találkozó lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló