Csapathírek az Arsenal meccs előtt

Michael Carrick, a Manchester United megbízott menedzsere friss hírekkel szolgáltat csapata állapotát illetően az Arsenal elleni bajnoki előtt.


A rangadóra csütörtök este 21:15-ös kezdéssel kerül sor az Old Traffordon, a hét elején hivatalosan is bejelentett Ralf Rangnick pedig még biztos, hogy ezen a találkozón nem ülhet le a kispadra, így ismét egykori középpályásunkon a sor, hogy bizonyítson, ráadásul Carricknek menedzserként ez lesz az első mérkőzése a csapat élén az Old Traffordon.

 

Harry Maguire ismét elérhető lesz, mivel letöltötte 1 meccses eltiltását, így a menedzsernek több lehetősége lesz a védelem összeállítását illetően, melyben a Chelsea ellen Lindelöf és Bailly jól állták a sarat. 

 

Luka Shaw-t fejsérüléssel kezelték, aminek következtében a Villarreal és a Chelsea elleni mérkőzéseket is kihagyta, mellette pedig Paul Pogba, Raphael Varane és Edinson Cavani sincsenek még abban az állapotban, hogy bevethetőek legyenek az Ágyúsok ellen.

 

 

"Semmi újat nem tudok mondani" - kezdte Carrick. "Az évnek ebben a szakaszában mindig vannak kisebb sérülések mivel a srácok sok meccset játszanak és emiatt vannak olyan játékosok, akikre még egy kicsit várnunk kell."

 

"Harry visszatérhet az eltiltása után, de meglátjuk, hogy ki lesz a holnapi rangadón bevethető."

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!