Lindelöf élvezi a sűrű időszakot

Minden sorozatot figyelembe véve decemberben a Manchester United 8 mérkőzést fog játszani, melyből a mai, Crystal palace elleni bajnoki csupán a második.


Csupán 3 nap telt el az Arsenal elleni 3-2-es győzelmet követően és a Vörös Ördögök visszatérnek az Álmok Színházába, ahol egy másik londoni klubbal, a Patrick Vieira által irányított Sasokkal találkoznak. 

 

A Palace elleni bajnokit szerdán a Young Boys elleni hazai találkozó követi, mely az f csoport utolsó csoportmérkőzése, ezt követően pedig a Premier League kerül ismét a főszerepbe.

 

Az elkövetkező hetek különösen fontosak az angol futballban, mivel a sűrű program egyben lehetőséget is kínál arra, hogy a csapatok felzárkózzanak, illetve megalapozzák a következő időszakot és lendületet vegyenek. Ezt az időszakot a szurkolók és a játékosok is egyaránt élvezik, amit Victor Lindelöf is megerősített interjújában.

 

"Ez a legjobb része a futballnak, folyamatosan játszani kell. A Karácsonyi időszakban mindig sok a mérkőzés, ez a legjobb az egészben. Természetesen fontos a test regenerálása, ápolása, de akkor is, ez egy nagyon szórakoztató időszak."

 

"Igaz, hogy a sok mérkőzés miatt kevesebb idő van két találkozó között és emiatt nagy szerepet kap az imént már említett regenerálódás."

 

 

Lindelöf elismerte ennek jelentősségét, különösen az ünnepi időszak mozgalmassága miatt és elmondta, hogy mit próbál tenni annak érdekében, hogy a lehető legfelkészültebb legyen az év ezen szakaszában.

 

"Nagyon-nagyon fontos. Sok meccset játszottam ilyenkor az elmúlt szezonokban, így nagyon nagy része a felkészülésemnek ilyenkor az, hogy odafigyelek a testemre. Jól kell étkezni, pihenni kell amennyit csak lehet és jókat aludni. Úgy gondolom, hogy jó munkát végzek az edzéseken és bízom benne, hogy fitt tudok majd maradni és sokat játszhatok."


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!