Maguire: De Gea elképesztő
Harry Maguire úgy véli, hogy David de Gea élete legjobb formáját mutatja, melynek nagy szerepe volt a Norwich elleni győzelem szempontjából a United számára.
A Vörös Ördögök legutóbbi két bajnokijukat kapott gól nélkül hozták le, a Carrow Road-on pedig Ronaldo büntetőjének köszönhetően újabb 3 ponttal. gazdagodtak. De Gea védései legalább annyira fontosak voltak, mint a portugál klasszis gólja és vitathatatlan, hogy a 31 éves hálóőr kiváló formában van ebben a szezonban, így a csapat kapitánya, Harry Maguire is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a spanyol teljesítményéről.
"Nagy védések nagyon fontos pillanatokban, azt hiszem ezért vannak a kapusok, hogy ilyeneket mutassanak be és ezek rengeteget számítanak. David ismét megmutatta, hogy világklasszis kapus és ismét remekül védett. Mindig ott volt, amikor veszélyes helyzetek alakultak ki."
Sajnos a spanyol számára keserédes a szezon, mert a remek forma ellenére sokkal többször kellett a labdát kiszednie a kapujából, mint azt szerette volna, pedig azokon a mérkőzéseken is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az egymás utáni két meccs kapott gól nélkül viszont nagyon sokat számíthat és jelzi, hogy jó irányba halad a csapat.
"Nagyon fontos volt számára, hogy ezen a meccsen ne kapjon gólt. Sajnos ebben a szezonban ritkán éltük meg és kedden ismét azt szeretnénk, hogy elkerüljük a bekapott gólt. David nagyszerű teljesítményt nyújtott mindig is, de mióta itt vagyok, szerintem a mostani formája az eddigi legjobb. A teljesítménye nem meglepő, hiszen, ahogy azt már sokszor mondjuk, ő világklasszis kapus."

De Gea kénytelen volt több nagy védést is bemutatni a szombati bajnokin, ami a Norwich támadói számára is egyfajta dicséret. A hazaiak előtt több lehetőség is adódott a gólszerzésre, a Unitednek pedig eltökélt szándéka, hogy az ilyen lehetőségek számát lecsökkentsék a következő meccseken.
Maguire hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos az, hogy a csapat egy pillanatra se adja fel a mérkőzést és hozzátette, hogy a következő találkozókon sokkal jobb teljesítményre lesz szükség.
"Kicsit jobban szerettük volna irányítani a mérkőzést. Szerettünk volna fentebb és agresszívebben játszani, ezen dolgozunk és javulni fogunk. A félidőben arról beszéltünk, hogy ügyeljünk arra, hogy ne kapjunk gólt és próbáljunk meg helyzeteket kidolgozni és megnyerni a mérkőzést és ez sikerült is."
"Nyilvánvaló, hogy Cristiano jelenléte sokat számít. Ha ő a csapatodban van, az mindenképp előnyt jelent, mert tudjuk, hogy bármikor képes gólt rúgni. Összefoglalva a meccset, nagy védések, kapott gól nélkül és egy fontos idegenbeli győzelem, amit a szurkolók, akik velünk tartottak és persze a többiek is megérdemeltek. Hihetetlen hangulatot varázsoltak a stadionba a mieink."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |