Bailly üzenete a szurkolóknak
A Manchester United védője, Eric Bailly a Burnley elleni lecserélését követően megnyugtatta a szurkolókat, hogy az nem sérülés miatt történt.
Az elefántcsontparti játékos a kezdőbe került a Bordók elleni Premier League találkozón annak köszönhetően, hogy Ralf Rangnick 6 helyen is változtatott legutóbbi kezdőcsapatán.
A második játékrész közepén a földre került, majd gyorsan le is cserélték és Raphael Varane állt be helyette, a szurkolók pedig azt gondolták, hogy megsérült. Bailly a mérkőzés után azonban egy videó üzenetben elmondta, hogy a csere nem sérülés miatt történt.
"Köszönjük a szurkolóknak a mai támogatást. Nagyszerű győzelem volt. Jól vagyok, csak kicsit fáradt, de nagyszerű befejezése volt az évnek ez a győzelem."

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Ralf Rangnick elárulta, hogy Bailly már útnak indult a válogatottba, de segítőkészen visszatért, amikor kiderült, hogy Victor Lindelöf COVID tesztje pozitív lett.
"Eric már 3-4 nappal ezelőtt elutazott az Afrika-kupára. Még Spanyolországban tartózkodott és megkértük, hogy jöjjön vissza" - mondta a német az újságíróknak.
"Eltekintve a kapott gólt megelőző szituációtól jól teljesített, nagyon koncentrált volt."
A 2022-es afrikai torna január 9-én kezdődik és Bailly-t is nevezték az elefántcsontparti keretbe, Amad Diallo viszont most nem került be a keretbe, de bízik benne, hogy az új évben rengeteg tapasztalatra tehet szert.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ