Manchester United N - Birmingham City N 5-0

A Manchester United női csapata 5-0-s győzelemmel indította a 2022-es évet. A lányok ezúttal a Birmingham Cityvel találkoztak a Leigh Sports Villageben és kiütéssel küldték haza a vendégeket a Női Szuperliga hétvégi fordulójában.


Marc Skinner csapata lehengerlő teljesítménnyel lépett pályára elő az első játékrészben, előbb Katie Zelem vette be a vendégek kapuját, majd Leah Galton kétszer is betalált. A félidő utolsó percében épp a Unitedtől kölcsönvett Emily Ramsey-ről pattant be egy lövés a kékek kapujába.

 

A második félidő már csendesebben kezdődött, a hazaiak érthetően kiengedtek. Alessia Russo nevéhez fűződik a manchesteriek és egyben a mérkőzés utolsó találata, aki Hannah Blundell beadását váltotta gólra.

 

Sorozatban negyedik alkalommal arattak győzelmet a Vörös Ördögök, talán fontos azt is kiemelni, hogy ezeken a találkozókon 14 gólt szereztek a mieink, viszont egyszer sem kapituláltak.

 

Nagyszerűen indult a mérkőzés manchesteri szempontból, Boe Risa és Toone is közel járt a vezető gól megszerzéséhez az első öt percben. Előbbi lövését Ramsey hárítani tudta, Ella próbálkozását pedig blokkolták a birminghami védők.

 

A 12. percben aztán kinyílt a gólzsák, Smith és Galton kiválóan adogattak egymás között, majd az utóbbi gurított középre, ahol Katie Zelem érkezett és elegáns mozdulattal emelte át a vendégek hálóőrét.

 

 

Nem sokkal később a korábbi gól előkészítője, Galton váltott gólra két beadást is, előbb Toone, majd Russo középre tett passzát váltotta gólra. Ettől kezdve lelassult a játék, habár így is Marc Skinner csapata maradt a kezdeményezőbb.

 

Az első játékrész végén Ella Toone, akit december hónap legjobbjának választottak a Női Szuperligában, egy újabb távoli bombával hívta fel magára a figyelmet, de a neve mellé sajnos nem került újabb gól, ugyanis a labda a vonalon kívülre pattant vissza. Öröm az ürömben, hogy épp a Birmingham City kapusának, Emily Ramsey-nek a hátára csapódott le a lövés, a labda pedig csak a gólvonalon túl szelíd

 

 

A második félidő sokkal csendesebben csordogált, nem igazán tudtak a csapatok támadásokat építeni. Az első igazán nagy lehetőség az 57. percben érkezett, Leah Galton akár megszerezhette volna a harmadik gólját is a mérkőzésen, de Ramsey nagyszerűen helyezkedett és hárítani tudott.

 

A vendégek egyetlen kapura lövési kísérlete nem sokkal később érkezett, Louise Quinn egy kapáslövéssel próbálkozott, de a gól elmaradt.

 

Ezt követően már csak a labdatartásra irányult a játék, de így is akadt még csemege a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak. A 72. percben Blundell húzott el a szélen, Russo pedig remekül érkezett a szélső beadására és fejjel állította be a végeredményt. Az idei szezonban ez már a negyedik gólja volt az angol támadónak.

 

 

Magabiztos védekezés és kíméletlen helyzetkihasználás, talán ezek vezettek egy újabb United sikerhez, illetve a tabella harmadik helyére, amely Bajnokok Ligája indulást is ér egyben.

 

Manchester United N - Birmingham City N 5-0

Női Szuperliga 11. forduló

2022.01.15. 13:00 Leigh Sports Village(Leigh)

 

Manchester United N: Earps; Batlle (Thorisdottir 81), Mannion, Turner, Smith (Blundell 63’); Ladd (Thomas 63’), Zelem (c); Toone, Boe Risa, Galton (Ferreira Fuso 81’); Russo (Groenen 77’).
Nem használt cserék: Baggaley, Hanson, Jones.
Sárga lap: Ladd 25’.

 

Birmingham City N: Ramsey; Lawley, Quinn (c), Scott, Finn; Sarri (Ryan-Doyle 86’), Murray, Holloway, Pennock (Ewens 76’); Smith (Whipp 46’), L. Quinn (Whelan 76’).
Nem használt cserék: Jones, Cowie, Jenner, Robertson, Worsey, Ryan-Doyle.

 

Gólszerzők: Zelem 12’, Galton 16’, 18’, Russo 71’, Ramsey 45’(ög.).

 

Hivatalos nézőszám: 1,015.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!