Rangnick: Ronaldo reakciója normális

Ralf Rangnick szerint szükségtelen felnagyítani a Brentford elleni találkozón történteket Ronaldo lecserélését követően.


Mint tudjuk a portugál klasszist Harry Maguire váltotta a találkozó 71. percében, ám Ronaldo rendkívül csalódott volt a lecserélése miatt. A West Ham elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a csapat német menedzsere elmondta, hogy döntése taktikai jellegű volt, mellyel az Aston Villa elleni hibát szerette volna elkerülni.

 

Rangnick elmondta, hogy véleménye szerint Ronaldo reakciója rendkívül érzelemdús volt, ugyanakkor normális és érthető.

 

"Úgy gondolom, hogy felesleges túl nagy feneket keríteni ennek a dolognak. Neki elmagyaráztam a miértet már a mérkőzés közben, miután a 3. gólunk után beszélgettünk."

 

"Számomra teljesen normális, hogy egy olyan játékos, mint Cristiano nem szereti, ha lecserélik. A reakciója intenzív volt, de számomra ez egyáltalán nem probléma. A menedzser feladata, hogy segítsen a csapatának megnyerni a meccseket és a Villa Parkban szerzett tapasztalatok alapján egyértelmű volt számomra, hogy mit kell jobban csinálnom."

 

 

"Jobban is csináltuk a dolgokat és nehéz volt a döntés, hogy kit hívjak le Mason és Cristiano közül, hogy Maguire beálljon védekezni mindamellett, hogy közben már Rashford is a pályán volt."

 

"Cristiano egy kiváló gólvágó és ameddig aktív, addig mindig játszani akar és gólokat szerezni. Megkérdezte, hogy: Miért én? Miért nem valamelyik fiatalabb játékos? majd 5 perc múlva jött is a válasz, amikor az egyik fiatalabb játékos betalált és megszerezte a 3. gólt."

 

"Lehet, hogy Cristiano is megszerezte volna a 3. gólt, de a futballban nincs mi lett volna, ha?! Arról volt szó, hogy a megfelelő pillanatban hozzuk meg a lehető legjobb döntést."

 

Ezt követően Rangnick dicsérettel illette Ronaldot, aki nagyszerű passzával hozzájárult Greenwood találatához. 

 

"Cristiano gólpasszal felérő módon továbbította a labdát Brunonak, a legszebb helyzete volt a mérkőzésnek taktikai szempontból is. A csatárunk érkezett a labdáért és a 8-as pozícióban pedig meglódult Fernandes és így végül Greenwoodnak csak be kellett passzolnia a labdát a kapuba."

 

Ezt követően a német szakember ismét megerősítette, hogy nincs semmi probléma a történtekkel, hiszen már hozzászokott, hogy olyan támadókkal dolgozik, akik szeretnének mindig pályán lenni és minél több gólt szerezni.

 

"Irányítottam hasonló típusú játékosokat, akik közül talán nem volt mindnek akkora a neve, mint Cristianonak, de együtt dolgoztam Balakovval, a fiatal Huntelaarral, vagy Raullal a Schalkénál."

 

"Tudom, hogy a támadó játékosok miként viselkednek és hogyan reagálnak az ilyen cserékre, de ilyenkor a csapat a fontos és a pontszerzés. Jelen helyzetünkben minden meccsünk döntő fontosságú és a lehető legtöbb pontot kell kihoznunk belőlük. Ez a legfontosabb."

 

"Nem az egyén neve számít. Cristiano és Edi sem szereti, ha lecserélik és Bruno sem volt lelkes az elmúlt pár hétben, amikor korábban kellett lejönnie. Viszont a csapat számít igazán, arról van szó, hogy mi a legjobb a csapatnak."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!