De Gea lett január legjobb játékosa a Premier League-ben
Gratulálunk David de Gea-nak, akit 2022 januárjában a Hónap legjobb játékosa díjjal tüntettek ki a Premier League-ben.
11, Unitednél eltöltött évet és számtalan klubon belüli elismerést követően - köztük a legutóbb 3 tétmérkőzésen a mérkőzés legjobbja címeket - ez az első alkalom, hogy a spanyol hálóőr az egész bajnokságra vonatkozó díjat zsebelhetett be.
A januárban a Vörös Ördögök színeiben lejátszott négy bajnoki mérkőzésén De Gea 22 védést mutatott be és különösen a Brentford elleni idegenbeli 3-1-es siker alkalmával parádézott, amikor az első félidőben ember feletti teljesítménnyel tartotta távol kapujától a hazai támadók próbálkozásait.
David emellett a csapat legutóbbi, West Ham United elleni bajnokiján is főszereplő volt egy kulcsfontosságú, kései védéssel, amellyel megakadályozta, hogy a vendégek vezetést szerezhessenek az Old Traffordon, ahol aztán később a manchesteriek győzelmét ünneplhette.
A válogatott játékos mindössze csak a 10. kapus 1995 óta, aki a havonta odaítélt díj történetében megkaphatta a legjobbnak járó elismerést.
Legutóbb hat éve, a Southamptonos Fraser Forster érdemelt ki erről a posztról ilyen díjat.
David azzal viccelődött, hogy ez a díj kissé megkésett számára, de leszögezte, hogy neki mindig a csapat trófeái élveznek elsőbbséget az egyéni elismerésekkel szemben.

"Igen, abszolút. Nagyon boldog vagyok, hogy a Premier League-ben is megnyerhettem ezt a díjat, mert még soha nem sikerült korábban" - mondta De Gea a Manutd.com-nak adott interjúban.
"Szerintem most már elég sok éve tudott folyamatosan a legmagasabb szinten teljesíteni, ezért talán már ezt megelőzően is nyerhettem volna egyet [nevet]!"
"De, mint mindig is mondtam, szerintem a legfontosabb az, hogy trófeát nyerjünk. Harcban kell állnunk azért, hogy trófeákat tudjunk nyerni ennél a klubnál."
"Csapatként megpróbálni címeket begyűjteni sokkal nagyobb dolog, mint egyéni elismeréseket begyűjteni, de természetesen nagyon örülök neki."
Ralf Rangnick ideiglenes menedzser a klubnál eddig eltöltött ideje alatt folyamatosan dicsérte David de Gea-t és úgy érzi, hogy abszolút megérdemelten díjazták kapusát.
"Lenyűgöző. Úgy értem, hogy több, mint megérdemelt" - tette hozzá Rangnick.
"Fantasztikus reagálásaival és védéseivel több alkalommal is meccsben tartott minket, és igen, ahogy már említettem, szerintem ő a világ egyik legjobb kapusa."
"Remélhetőleg képes lesz ezt a szintet tartani a szezon végéig."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |