Shaw: Kulcsfontosságú időszak következik
A Manchester United védője, Luke Shaw a szezon erős befejezését tűzi ki célul, melyben a Vörös Ördögök a legjobb négy közé kerülésért és a Bajnokok Ligája továbbjutásért is küzdenek.
A United kedd este 2-0-s győzelmet aratott a Brighton ellen, ezzel pedig feljöttek a Premier League tabellájának 4. helyére, Shaw pedig felvázolta, hogy rendkívül fontos, hogy a Leeds ellen is folytassák ezt a sorozatot.
"Azt hiszem ez a szezon legfontosabb időszaka" - mondta Shaw. "Nagyon fontos, hogy lendületet szerezzünk és megnyerjük a meccseinket. Mi vagyunk a Manchester United és címekért kell küzdenünk, de jelen esetben most a reális cél az, hogy Bajnokok Ligája indulást érő helyen végezzünk, mert ennek a klubnak szüksége van arra, hogy ebben a sorozatban indulhasson."
Shaw gyakran kapott lehetőséget a kezdőben Ralf Rangnick irányítása alatt az elmúlt hetekben, a szezon elején viszont sérülések hátráltatták. A 26 esztendős játékos örül annak, hogy most teljesen fitt és, hogy játszhat.

"Személy szerint számomra a szezon első fele közel sem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna. Több sérülésem is volt és nem voltam 100%-os. Most remekül érzem magam, de a legfontosabb a csapat és az, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy fejlődjünk és visszatérjünk oda, hogy címekért harcolhassunk."
A vasárnapi Leeds elleni bajnokit követően Ralf Rangnick csapata Spanyolországba utazik, ahol az Atletico Madrid ellen fognak pályára lépni a Bajnokok Ligájában, Shaw pedig nem látja okát annak, hogy a United miért ne érhetne el sikert a nemzetközi porondon.
"A csapat hisz benne, hogy meg tudjuk nyerni a Bajnokok Ligáját. Nincs olyan dolog, ami miatt ezt ne így kellene gondolnunk. Tudom, hogy néhányan hülyének fognak tartani azért, mert ezt mondom, de megvan a hitünk és az önbizalmunk, hogy megnyerjük. Kívülről nem sokan gondolják ezt, de az öltözőben biztos vagyok benne, hogy mindenki így látja, a játékosok, a stábtagok és a vezetőség köreiben is. Mindenkinek meggyőződése, hogy képesek lehetünk a győzelemre."
"Most meg kell teremteni a megfelelő lendületet, hoznunk kell az elvárt eredményeket és jól kell játszanunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 26. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló