De Gea üzenete a szurkolóknak
David de Gea rövid, de hatásos üzenetet tett közzé a Manchester United szurkolóinak szerte a világon, melyben kihangsúlyozta azt a vágyát, hogy sikereket hozzon szeretett klubjának.
A spanyol kapus érzelmesen és szenvedéllyel beszélt kedd este, miután a Vörös Ördögök a legjobb 16 között búcsúztak a Bajnokok Ligájától az Atletico Madrid ellen. A csapat 1-es mezszámú játékosa egy azok közül, akik már rengeteg tapasztalattal rendelkeznek és nem is tudta csalódottságát leplezni a találkozót követő sajtótájékoztatón a hét közepén.
Az azóta eltelt napokban David átgondolta a történteket és 3 nappal a történtek után a 31 éves játékos elismerte, hogy nagyon nehéz megélni a kiesést, de ő és társai összeszedik majd magukat.
"Bele telt néhány napba, hogy beszélni tudjak a Bajnokok Ligája kiesés miatti csalódottságomról" - írta David a közösségi médiában megosztott posztjában. "Nem tettünk eleget a két mérkőzés alatt, pedig ez csak rajtunk múlt. Fel kell használnunk az energiánkat önmagunk fejlesztésére, tanulásra, hogy jó eredményeket érjünk el és megfeleljünk a kihívásoknak. Ennyit tehetünk ebben a nehéz pillanatban."
"Sokszor mondtam már, hogy messze vagyunk attól, ahol lenni szeretnénk, de kellő elszántsággal fogunk kiállni a hátralévő Premier League meccseinken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |