Játékosértékelés: Liverpool 4-0 Manchester United

Lássuk a Liverpool elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Minden bekapott gólnál teljesen verve volt a spanyol, ami nem csak az ő nyakába varrható, mivel a védelem, hiába a 3 belső védő, kegyetlenül gyengén muzsikált előtte. 4

 

Aaron Wan-Bissaka: Eddig a legtöbb esetben a védekezése volt kiemelkedő és azt hiányoltuk tőle, hogy kevésbé segíti a támadásokat, mint Dalot, de a Liverpool ellen még a védekezése is nagyon nyomorúságos volt. 2

 

 

Victor Lindelöf: Nem állt a helyzet magaslatán pedig játszott már 3 védős rendszerben, ráadásul a házigazdák támadói hatalmas nyomás alatt tudták tartani és nem igazán bírta tartani velük a lépést. 2

 

 

Harry Maguire: Nem lehet azt mondani, hogy megérdemli a helyét, illetve a csapatkapitányi karszalagot, több esetben is nagyon rosszul helyezkedett, amit a liverpooli támadók nem egy alkalommal meg is büntettek. 1

 

 

Phil Jones: Meglepett minket, hogy pont a Pool ellen a kezdőbe nevezte őt a menedzser úgy, hogy az elmúlt két évben ez volt mindössze a 2. eset, amikor kezdhetett. Szemmel láthatóan nem is bírta az iramot, így a második játékrész elején le is cserélte Rangnick. 3

 

 

 

Diogo Dalot: Valamiért Rangnick jobban bízott benne, mint Tellesben a bal szélen, de látszott, hogy nem ezen a poszton érzi igazán jól magát. Az első félidő mindkét góljánál rosszul helyezkedett ő is és ez végzetesnek bizonyult. 2

 

 

Paul Pogba: Nagyon szétszórt volt és, ahogy korábban már írtuk látszik rajta, hogy fejben már nem igazán van itt. A 10. percben le is cserélték, valószínűleg sérülés miatt, így az sem kizárt, hogy többet nem látjuk a pályán United mezben. 0

 

 

Nemanja Matic: Semmi esélye nem volt a Liverpool középpályásai és támadói ellen és még segítsége sem igazán volt a társak közül. Egy szem védekező középpályásként ilyen tempónál sajnos már lassú is. 3

 

 

Bruno Fernandes: Sokkal jobb teljesítményt nyújtott, amikor a stadionok üresek voltak, ezen a találkozón inkább csak kereste a labdát és nem tudta megcsillogtatni valódi tudását. 2

 

 

Anthony Elanga: Valószínűleg a gyorsasága miatt került most a kezdőbe, amikor még az lehetett Rangnick terve, hogy gyors kontrákkal megtréfálhatják az ősi riválist. A mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján biztosan nem került volna be sem a felnőtt csapat keretébe, sem a svéd válogatottba. 2

 

 

Marcus Rashford: Ha nincs Ronaldo tragédiája valószínűleg csak a padot koptatja, lelki állapotáról pedig mindent elmond kihagyott helyzete, bár, ha belövi a végeredményen maximum csak kozmetikázott volna vele a csapat. 1

 


Cserék:

 

 

 

 

Jesse Lingard: (10. percben Paul Pogba helyett) A csapat egyik leglelkesebb tagja volt és rajta még látszott, hogy tisztában van azzal, mit is jelent egy Liverpool elleni bajnoki, de nem sok öröme akadt az este folyamán. 4

 

 

 

Jadon Sancho: (46. percben Phil Jones helyett) A második félidő elején küldte pályára Rangnick és valamelyest megélénkül az addig semmilyennek mondható támadójátéka a Unitednek. Volt egy gyengére sikerült kapura lövése és egyszer helyzetbe tudta hozni Rashfordot. 6

 

 

Hannibal: (84. percben Anthony Elanga helyett) Kapott pár percet egy bajnokin, amin beállításakor már minden mindegy volt, de ettől függetlenül nagyon lelkesen játszott, talán kicsit túlságosan is, de végül végig a pályán maradhatott. 5

 


Menedzser:

 

 

 

 

Ralf Rangnick: A megfogyatkozott középpályát 3 belső védővel szerette volna kompenzálni, bár játékosai kis híján mondhatjuk, hogy kitűzték a fehér zászlót a kapu elé, a támadások, már amennyi volt semmi veszélyt nem jelentettek Alisson kapujára. 2
 
 
 
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Ha fegyvert fogtok a fejünkhöz, akkor Jadon Sancho, ha nem fogtok, akkor nem neveznénk meg senkit legjobbként a találkozóról.

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!