Arsenal 3-1 Manchester United

Újabb vereség, ráadásul egy olyan gárda otthonában, amely a TOP 4-ért harcol. Egyre távolabb a BL szereplés, sőt, egyre távolabb az EL szereplés.


Az Ágyúsok otthonában lépett pályára a Manchester United. A hazaiak azonnal támadólag léptek fel és korán meg is szerezték a vezetést. Balról érkező beadást előbb Varane, majd Telles nem találta el, így Saka szerezte meg a játékszert, tekerését De Gea ki tudta öklözni, de Tavares érkezett és közelről a kapuba passzolt, 1-0 az Arsenalnak.

 

Három perccel később remek manchesteri ellentámadást láthattunk, Ronaldo csodásan játszotta meg Elangát, aki lőni tudott, de a kapus hárított.

 

Tíz perc játék után Ramsdale rossz kirúgását szerezte meg a United, Fernandes lőtt, de nem tudott gólt szerezni, a szöglet pedig a szokásos hatástalannak sikeredett utána.

 

Elanga robogott el a jobb oldalon, lefutotta Tavarest, már a tizenhatoson belül járt, a védő beérte, Elanga estében próbált lőni, Ramsdale védett. Tavares húzta kicsit a támadót, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

 

Ronaldo lövése szállt a kapu fölé, majd nem sokkal később remek passzolgatást követően Dalot lőtt 25 méterről, a labda azonban a lécről visszapattant a mezőnybe.

 

A vendégek védelme nem volt a helyzet magaslatán, Nketiah 7 méterről lőhetett, De Gea óriásit védett. 

 

A 28. percben Odegaard nagyszerűen tálalt Saka elé, aki ütközött Tellessel, a labda Nketiah-hoz került, aki közelről lőtt a kapuba. Azonban a VAR után elvették a gólt, de Tellest szabálytalannak látták, így büntetőt lőhetett az Arsenal. Saka állt a labda mögé és biztosan lőtt a kapuba, 2-0.

 

Hamar jött a szépítés, Matic tekert középre, Ronaldo kibújt Gabriel mellől és 5 méterről a kapuba passzolt. Ramsdale nem volt a helyzet magaslatán.

 

Elneny lőtt a tizenhatos sarkától, De Gea szögletre tolta a labdát. A sarokrúgás Sakát találta meg, aki kétszer is próbálkozott, de mindkét alkalommal blokkolták.

 

Már a ráadás perceit láthattuk, Telles átlövésénél kellett nagyot védenie Ramsdale-nek, majd egy hazai kontra végén Odegaard bombáját De Gea védte.

 

Jobban kezdte a félidőt az Arsenal, de komoly helyzet nem alakult ki az első 10 perc során. Aztán a semmiből jött egy büntető a United számára. Egy szögletnél Tavares kézzel ért a labdához. Fernandes végezte el a tizenegyest, a kapus nem találta el az oldalt, de a labda a kapufáról kipattant az alapvonalon túlra.

 

Az 59. percben Elanga átlövésénél védett nagyot Ramsdale. A következő percben Ronaldo talált a kapuba, de sajnos lesről szerezte a találatot, így maradt a hazai vezetés.

 

A 63. percben kontrázott a United, Ronaldo csodásan tálalt Dalot elé, a bekk 8 méterről lőtt, a kapus a kapufára tolta.

 

Úgy tűnt, felállt a csapat és az egyenlítésért támadott, ám mégis az Ágyúsok lőttek újabb gólt. Fernandes rosszul vette le a labdát a saját tizenhatos előterében, Xhaka kapta meg a játékszert és 25 méterről kilőtte a bal alsót. De Gea későn látta meg a labdát, így nem érhette azt el, 3-1.

 

A bekapott gól teljesen elvette a manchesteri játékosok kedvét, úgy tűnt, mindenki már a lefújást várta. Hihetetlen egyéni hibák után kapta góljait a csapat,  és bár elöl megvoltak a helyzetek, azok kimaradtak.

 

Megérdemelten nyertek a hazaiak, sokkal biztosabban játszottak.

 

 

Premier League, 34. forduló
Arsenal 3-1 Manchester United
Emirates Stadium

 

Vezette: Craig Pawson

 

Arsenal: Ramsdale - Soares(Tomiyasu 90.), White, Gabriel, Tavares - Elneny, Xhaka - Saka(Holding 74.), Odegaard, Smith Rowe(Martinelli 64.) - Nketiah
Nem használt cserék: Leno, Azeez, Lacazette, Lokonga, Pepe, Swanson

 

United: De Gea - Dalot, Lindelöf, Varane, Telles - McTominay, Matic(Lingard 77.) - Elanga(Rashford 77.), Fernandes(Mata 84.) , Sancho - Ronaldo
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Jones, Maguire, Wan-Bissaka, Garnacho

 

Gólszerző: Tavares 3', Saka 32' (büntető), Xhaka 70' illetve Ronaldo 34'

 

Sárga lap: Xhaka, Tavares, Elneny illetve Telles, Fernandes, Lindelöf, Ronaldo

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!