Berbatov: Tisztelni kell Ronaldot

Dimitar Berbatov úgy gondolja, hogy amit Cristiano Ronaldo produkál a Manchester Unitednél az tiszteletre méltó.


A portugál klasszis utolsó szezonjában Berbatov és Ronaldo csapattársak voltak a Unitednél, mielőtt a Real Madridhoz igazolt volna. A legendás 7-es számú játékos visszatérésével pedig megmutatta, hogy még 37 évesen is a világ legjobbjai között kell számolni vele.

 

Berbatov számára ez nem meglepő, hiszen ő első kézből láthatta egykori csapattársa profizmusát és elszántságát, Ronaldo Brentford elleni gólja pedig igazolja, hogy a klasszis ezt a szezont is csúcsformában fejezi be.

 

A bolgár támadó a május 21-én megrendezésre kerülő Liverpool elleni Legends of the North elleni találkozón fog pályára lépni, előtte pedig egy exkluzív beszélgetés keretein belül elmondta, hogy Ronaldo szezonban nyújtott teljesítménye megsüvegelendő.

 

"Őszintén szólva nem vagyok meglepve" - mondta nekünk Berbatov. "Részem volt abban az örömben, hogy 1 évig együtt játszhattam vele, ami ugyan rövid időszaknak mondható, de közelről láttam, hogy hogyan készül a meccsekre. Aztán követtem a pályafutásának többi állomásán is, ezért nem meglepő számomra, hogy még most is ilyen szinten játszik."

 

 

"Biztos vagyok benne, hogy továbbra is vigyázni fog magára, ahogy most is teszi és így még 3-4 évet biztosan számolni kell vele. Az idő persze nem kegyelmez senkinek és idővel bizonyos képességeid gyengülni fognak, de ekkor kell okosnak lenni és változtatni a játékodon."

 

"Még ilyenkor is lehetsz jó, erre Ronaldo a legjobb példa. 18 gólja van 37 évesen a világ legjobb bajnokságában, tessék. Ez tiszteletet érdemel."

 

Ronaldo abban reménykedik, hogy a szombati, Brighton elleni bajnokin tovább növelheti a szezonban szerzett góljai számát, ami minden sorozatot figyelembe véve 24 gól jelen pillanatban.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!