De Gea volt a legjobb a játékostársaknál
A Manchester United kerete David de Gea-t választotta a Játékosok Év Játékosa díj győztesének a 2021/22-es szezonban, amely során a spanyol portás kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és számos parádés védést is bemutatott.
A Vörös Ördögök felnőtt keretének kemény és nehéz szezonja során a 31 éves kapuvédő a Premier League-ben minden egyes percet a pályán töltött és gyakran mentette meg csapatát a kapott góltól.
De Gea összesen hét alkalommal érdemelte ki a mérkőzés legjobbja elismerést az idényben, amivel holtversenyben az élen végzett Cristiano Ronaldoval. Emellett a szurkolóktól bezsebelte november, december és január hónap legjobb játékosának járó elismerést is.
A Játékosok Év Játékosa díj egy hatalmas jele a játékostársak tiszteletének, David pedig már emiatt is büszke lehet a 2021/22-es szezonban nyújtott teljesítményére.
De Gea idénybeli produkciói közül a Villarreal elleni hazai és a West Ham Uniteddel szembeni idegenbeli találkozók emelendőek ki.
A United 2-1-es sikert aratott a Kalapácsosok felett, annak ellenére, hogy a vendéglátok a hosszabbításban büntetőt végezhettek el. A spanyol válogatott kapus azonban lehúzta a rólót és kivédte Mark Noble tizenegyesét, amellyel értékes három ponttal térhettek haza.

A Villarreal ellen az Old Traffordon aratott szintén 2-1-es győzelem a Bajnokok Ligájában újfent De Gea-ról szólt, aki számtalan lélegzetelállító védést mutatott be a második félidőben 1-1-es állásnál csapata meccsben tartásához, amely megalapozta Cristiano Ronaldo hosszabbításban lőtt győztesgólját is.
A 2017/18-as szezonban a korábbi Atletico Madrid játékos lett a klub történetében az első, aki három alkalommal is kiérdemelte csapattársaitól a szezon legjobbjának járó elismerést, amelyet idei győzelmével már négyre duzzasztott.
Cristiano Ronaldo, a tavalyi győztes Luke Shaw és Antonio Valencia az egyedüliek, akik a díj 2006-os életre hívása óta több, mint egy alkalommal kapták meg ezt a díjat.
Játékosok Év Játékosa díjazottak:
2005/06: Ryan Giggs
2006/07: Cristiano Ronaldo
2007/08: Cristiano Ronaldo
2008/09: Nemanja Vidic
2009/10: Wayne Rooney
2010/11: Nani
2011/12: Antonio Valencia
2012/13: Michael Carrick
2013/14: David De Gea
2014/15: David De Gea
2015/16: Chris Smalling
2016/17: Antonio Valencia
2017/18: David De Gea
2018/19: Luke Shaw
2019/20: Anthony Martial
2020/21: Luke Shaw
2021/22: David De Gea
Gratulálunk Davidnak negyedik sikeréhez, csak így tovább!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |