A pletykák ellenére Ronaldo marad a Unitednél

Cristiano Ronaldo a nyár folyamán maradni fog a Manchester Unitednél, július elején pedig megkezdi az új szezonra való felkészülését, annak ellenére, hogy egyes hírek szerint a klub elhagyására készül.


A portugál Record című sportnapilap azt állította, Ronaldo egy szezon után ismét elhagyná az Old Traffordot, mivel attól fél, hogy Erik ten Hagnak nem fognak megfelelő eszközök rendelkezésére állni ahhoz, hogy harcban lehessenek a bajnoki cím megszerzéséért, illetve abbéli csalódása miatt is, hogy a csapat eddig csak tétlenkedett az átigazolási piacon.

 

Mindazonáltal úgy tudni, a 37 éves játékos a júniusi Nemzetek Ligája mérkőzések miatt kissé meghosszabbított nyári szabadsága letelte után vissza fog térni Manchesterbe és megkezdi a felkészülési szezont csapattársaival.

 

A spanyol AS arról számolt be, hogy a Bayern Münchent érdekelné Ronaldo szerződtetése, amennyiben Robert Lewandowski a Barcelonahoz igazol, ám a német Sky szerint ez a híresztelés igen messze áll a valóságtól.

 

 

Információik szerint Ronaldo nem illene bele a Bayern átigazolási filozófiájába, emellett pedig a bajorok továbbra is megpróbálják meggyőzni Lewandowskit arról, hogy töltse ki szerződése utolsó évét náluk, annak ellenére, hogy a Barcelona 40 millió eurót fizetne érte.

 

Az első játékosok, akik jövő hétfőn jelentkeznek majd munkára Carringtonban, azok közül kerülnek ki, akiknek nem volt válogatottbeli kötelezettségük a bajnoki szezont követően, míg a többiek egy hétre rá csatlakoznak hozzájuk.

 

Ten Hag Unitedes bemutatkozó sajtótájékoztatója során megerősítette, hogy Ronaldo része terveinek az új szezonra vonatkozóan és szerinte "gólokkal" segítheti csapatát.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!