Fernandes örökli Mata mezszámát
Bruno Fernandes fogja viselni a 8-as mezszámot a Manchester Unitednél, ami korábban közeli barátjáé, Juan Mataé volt.
A portugál válogatott középpályás a 18-as mezszámot viselte eddig, azonban a 2022-es túrán már új mezszámmal fogjuk őt látni. Bruno az előző szezon előtt viccelődött Matával, amikor a spanyol szerződést hosszabbított, hogy akkor most neki még várnia kell a hőn áhított számra, erre pedig Mata is vicces választ adott.
Bruno azonban mindig is szerette volna a 8-as mezszámot viselni, amit az Udinesenél, a Sportingnál és a válogatottnál is birtokolt. Fernandes karján egyébként a 8-as tetoválás látható, 1994 szeptemberében ezen a napon született.
A portugál támadó nemrég hosszabbította meg szerződését a Unitednél és elmondása szerint nagyon élvezi, hogy Erik tan Haggal dolgozhat együtt.

A túre nyitómérkőzését jövő héten kedden rendezik meg Bangkokban, a Liverpool ellen, a felkészülési időszak találkozóit pedig élőben lehet majd követni az MUTV-n keresztül.
Mióta a mezszámokat 1993/94-ben bevezették 1-től 11-ig, Paul Ince volt az első, aki a 8-ast viselte, majd miután távozott az Interhez, egy szezonon keresztül nem volt gazdája, utána pedig Nicky Butt kapta meg.
Wayne Rooney-t is láthattuk a 8-as mezszámmal azt követően, hogy megérkezett az Everton csapatától, majd amikor Roo a 2007/08-as idénytől a 10-esre váltott, a brazil Anderson a klubnál a 4. állandó gazdája.
Mata 2015-ös, Chelsea-től való megérkezése óta viselte a 8-ast.
Azt is megerősítették, hogy a United első nyári szerzeménye, Tyrell Malacia a 12-es számot fogja viselni. A 22 éves játékos érkezését kedden jelentették be és a 2022-es túrán már viselheti is a 12-es mezt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló