Ten Hag: Ronaldo szerepel a terveinkben
Erik ten Hag világossá tette, hogy Cristiano Ronaldo szerepel az új szezonra megálmodott terveiben annak ellenére is, hogy az elmúlt napokban számos kérdés merült fel a portugál klasszis jövőjével kapcsolatban az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök új menedzserét arról kérdezték, hogy milyen sors vár Ronaldora, aki nem utazott el a csapattal, így a holnapi, Liverpool elleni összecsapáson sem vesz majd részt a 2022-es túra első állomásán.
"Nincs velünk és ennek személyes okai vannak" - mondta a holland. "A szezont Cristianoval tervezzük. Ez a helyzet és alig várom, hogy együtt dolgozhassunk."
"Cristiano a terveink közt szerepel és szeretnénk sikereket elérni együtt."
Ten Hag elárulta azt is, hogy korábban rendkívül pozitív hangulatú beszélgetést folytatott a portugál támadóval.
"Beszélgettünk már és azt kell mondjam, nagyon jó hangulatú beszélgetés volt."
Amikor az eszmecsere részleteiről kérdezték, a United menedzsere nem volt hajlandó részleteket elárulni és megismételte álláspontját a United 7-esével kapcsolatban.
"Az a beszélgetés Cristianora és rám tartozik. De ismételten megerősíthetem, hogy nagyon jó beszélgetés volt."
A holland mester megerősítette azt is, hogy Ronaldo nem lesz jelen a következő találkozókon sem.
"Egyelőre nem tudom megmondani, hogy csatlakozik-e hozzánk a túra során. Elmagyaráztuk a távolléte okát, egyelőre erről ennyit."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló