Bruno: Győzelmi szokásunk van

Bruno Fernandes szerint a Manchester Unitednek kialakult egy győzelmi szokása, miután 3-1-re legyőzték az Arsenalt vasárnap este az Old Traffordon.


A portugál középpályás kulcsfontosságú szerepet vállalt a Vörös Ördögök legutóbbi sikerében, miután ő adta a gólpasszt Marcus Rashfordnak a csapat második gólja előtt, emellett pedig alaposan benne volt az első és a harmadik találat előkészületeiben is.

 

"Ez már szokásunkká vált" - kezdte Bruno a MUTV-nek.

 

"Tudjuk, azzal, hogy ennél a klubnál játszunk, [a győzelemnek] szokássá kell válnia. Ezt kell tennünk. Tudjuk, hogy néha sikerül eredményt elérnünk, néha pedig nem, de a harcnak, a szellemiségnek és az összetartásnak mindig jelen kell lennie ahhoz, hogy három pontot szerezhessünk."

 

A csapat teljesítményéről beszélve a válogatott irányító a United védekezési stratégiáját és kiváló moráljukat dicsérte, amelyeknek köszönhetően 2021 április óta először sikerült sorozatban négy győzelmet aratniuk.

 

"Szerintem mindenki kompakt volt" - tette hozzá Fernandes.

 

"Meg volt az összetartás, a küzdőszellem és minden egyéb is ahhoz, hogy sikerüljön három pontot szereznünk és ezért sikerült ilyen teljesítménnyel előrukkolnunk."

 

"Néha vissza kell húzódnod és védekezned, akár a saját tizenhatosodon belül is, mert az ellenfél is rendelkezik kvalitásokkal és problémákat tud neked okozni. Ha ez úgy sikerül, mint nekünk a mai napon, akkor nem fogsz sok gólt kapni és többször tudsz eredményes lenni, mint az ellenfél."

 

"Tudjuk, hogy veszélyesek tudunk lenni kontratámadásokból, erre pedig egy kicsivel jobban rá kell majd játszanunk a jövőben. Ezzel tisztában vagyunk."

 

 

Bruno egy parádés passzal ugratta ki az Arsenal védelmének szorításából Christian Eriksent, aki ezt követően önzetlenül tálalt Marcus Rashford elé a manchesteriek harmadik gólját megelőzően. 

 

De a korábbi Sporting játékos titkon abban reménykedett, hogy Eriksen fejezi be az helyzetet, amellyel tovább növelhette volna 23 akcióból adott gólpasszainak számát, amely a legtöbb, amit Premier League játékos adott 2020 februári debütálása óta. 

 

"Nagyon szép volt, de én mondtam Christiannak, hogy ő szerezzen gólt, mert így akkor újabb asszisztot jegyezhettem volna fel!"

 

"Viccet félretéve, Christian nagyszerűen csinálta. Nem könnyű egy, a kapuval szemben álló játékosnak átpasszolnia a labdát, szóval minden elismerésnem Christiannak, szép volt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!