Ten Hag: Egy boldog Rashordot látok

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag egy olyan "boldog Marcus Rashfordot lát", akinél a kemény munka és az edzésekbe vetett jó energiák kifizetődnek.


A Vörös Ördögök 10-ese az új idény első heteiben rengeteg futómennyiséggel vétette észre magát, emellett pedig sikerült góllövőcipőjét is megtalálnia és már három bajnoki gólnál jár a 2022/23-as szezonban.

 

A Liverpool elleni győztesgól, illetve a vasárnapi, mérkőzést eldöntő dupla az Arsenal elleni siker során rámutatott, hogy Rashford milyen nagy hatással is van csapata eredményességére az új menedzser, Erik ten Hag irányítása alatt.

 

Így pedig nem maradhatott ki a csütörtöki, Real Sociedad elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőző sajtótájékoztató Erik ten Hagnak tálalt témái közül sem. 

 

"Ismét elmondom, hogy nehéz számomra a múltról beszélni" - kezdte Erik, amikor újságírók arról kérdezték, milyen különbséget tapasztal eddig Marcus Rashford tavalyi és idei teljesítményei között.

 

"De amit látok: egy boldog Marcus Rashfordot és a játékában néhány olyan elemet, amelyet fejleszthetünk."

 

"Mi pedig nagyon keményen dolgoztunk vele különböző területeken az elmúlt két és fél hónapban."

 

"Neki tetszenek ezek és szeretné a pályán is láthatóvá tenni, ez pedig jelen pillanatban láthatóvá is vált."

 

 

A menedzser szerint a szezon korai szakaszában lejátszott mérkőzéseken mutatott eredményességében nagy szerepet játszott a csatár pozitív hozzáállása.

 

"Az egész a boldogsággal kezdődött. Ő úgy jön ide minden egyes napon, hogy nagyon élvezi a munkát és állandóan mosolyog."

 

"Nagyon pozitív vibrálást áraszt és ha a játékodban sikerül mindent a megfelelő helyre tenni, javítani akarsz bizonyos területeken és boldog vagy, akkor egyre többet tudsz hozzátenni a csapathoz, a teljesítményhez, az eredményhez és a saját fejlődésedhez egyaránt."

 

Ten Hag emellett abbéli vágyának is hangot adott, hogy szeretne hosszú távon együtt dolgozni Rashforddal, azt állítva, hogy "egyértelműen" szeretné, ha Rashford a United játékosa lenne az elkövetkezendő években.

 

"Nem hiszem, hogy lejárna a szerződése [a nyáron], a United pedig kezeli a helyzetet" - válaszolta, amikor az angol válogatott támadó jövőjéről kapott kérdéseket.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!