Fred: Mindig győzelemre kell törekednünk

A Manchester United középpályása, Fred szerint az utóbbi időszak sok változása ellenére is figyelmük csak a Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga csoportmérkőzésre összpontosul.


Őfelsége, II. Erzsébet királynő halálát követően, amely nem sokkal a Real Sociedad ellen 1-0-ra elveszített El-mérkőzés előtt történt, a hétvégi Crystal Palace elleni bajnoki összecsapása elmaradt a Vörös Ördögöknek.

 

Azóta pedig bejelentése került, hogy nem rendezik meg a most vasárnapi, Leeds United elleni rangadót sem, amelyet a királynő hétfői temetése miatt kell elhalasztani.

 

Ennek értelmében csütörtökön játszik utoljára a United ebben a hónapban a válogatott szünetet megelőzően, Fred szerint pedig társaival együtt maximálisan tisztában vannak azzal, hogy milyen kihívás vár rájuk Kisinyovban.

 

"Nehéz mérkőzésre van kilátás egy jó csapat ellenében" - kezdte a brazil játékos a klubmédiának.

 

"A Sheriff egy magas minőséget képviselő együttes. Sajnos az első meccsünket elvesztettük, így győzelemre kell törekednünk. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű feladat, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy győzelemmel távozzunk."

 

Annak ismeretében, hogy a Sheriff a második számú európai kupasorozat E-jelű csoportját egy sima, 3-0-s Omonia Nicosia elleni győzelemmel kezdte, egyértelműnek tűnik, hogy nem lesz éppen sétagalopp a mai találkozó.

 

"Az előző szezonban legyőzték a Real Madridot a Bajnokok Ligájában" - tette hozzá Fred.

 

"Nagyon jól kezdték az idei kupakiírást is, szóval nem lesz könnyű meccsünk ellenük. Ők egy jó csapat, akik ellen nehéz játszani és mögöttük fognak állni a szurkolóik is."

 

"De mi vagyunk a Manchester United. Nekünk mindig a győzelemre kell törekednünk."

 

 

A Real Sociedad ellen elért csalódást keltő eredmény azt jelenti, hogy nagyon kevés lehetősége van a manchesterieknek a hibázásra, különösen ha szeretnék megnyerni csoportjukat, amely azért lenne fontos, mert a második helyen továbbjutó gárda egy play-off keretében a Bajnokok Ligájától búcsúzni kényszerülő együttesek közül kap majd ellenfelet jövő év elején.

 

"Nem volt jó mérkőzésünk a Real Sociedad ellen" - ismerte el a válogatott játékos.

 

"Nem született jó eredmény számunkra. Pontokra van szükségünk és mindent meg kell tennünk azért, hogy az első helyen végezzünk."

 

"A következő néhány mérkőzés nehéz lesz, de arra kell koncentrálnunk, hogy megnyerjük őket."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!